Hatodik alkalommal szervezi meg a KÉSZLETT műhelykonferenciát a  KAB Színháztudományi Szakbizottsága. A rendezvény a színháztudományi kutatás jelenlegi állapotát igyekszik bemutatni a szakmai nyilvánosságnak, és az egymást provokáló témák, folyamatok, kérdések számára kíván beszédteret teremteni. Idén február 18-án tartják a konferenciát 9 órai kezdettel, a plénumelőadást pedig dr. Selyem Zsuzsa tartja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense. 

 

 

 

Zoom-helyszín: https://us06web.zoom.us/j/84373391496?pwd=tzJNlTPMeEukCErk45voc2CnumLay4.1 
Meeting ID: 843 7339 1496
Passcode: 413943

PROGRAM

Köszöntő
9,05-9,45:
Plénumelőadás:
SELYEM Zsuzsa PhD, irodalomtörténész, egyetemi docens
(Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalomtudományi Intézet, Kolozsvár)
Saját történetek és fények
9,45-9,55: Kérdések
9,55-10: Szünet
 
10,00-11,00: Moderál: BARTHA Katalin Ágnes
ALBERT Mária (MME): Erőkör. Egy hagyományos román néptánc magyar színpadon

HERCZOG Noémi (BBTE): Illiberális színház?
MÁDI Zoltán (doktorandusz, MME): Polgári színházépületek
11,00-11,10: Kérdések, beszélgetés
11,10-11,20: Szünet
 
11,20-12,20: Moderál: LÁZOK János
TASNÁDI-SÁHY Péter (doktorandusz, BBTE): Az exhibitív játékmód meghonosítása a fórum színházban
NAGY Imola (MME): Útkeresés mozgásban. Az út végén a folyó
NOVÁK Ildikó (MME): Az erdélyi bábjáték arcéle a romániai művészi bábjáték térképén a 20-21.században
12,20-12,30: Kérdések

12,30-13,30: Ebédszünet
 
13,30-14,30: Moderál: HERCZOG Noémi
GYÖRGY Andrea (MME, Színház és Multimédia Kutatóintézet): Színházi viták az Utunkban
LÁZOK János (MME): Fordulópontok a SZISZI életében 1976-ban. Rektorváltás és a román tagozat újralétesítése  - előzmények és dokumentumok
UNGVÁRI ZRÍNYI Ildikó (MME): Tárgyak, képek és narratívák a színháztörténet hálózataiban. Szemléletváltás a színázban 1945 után
14,30-14,40: Kérdések
14,40-14,50: Szünet
 

14,50-16,30: Moderál: GYÖRGY Andrea
BARTHA Katalin Ágnes (BBTE): Egy átmeneti évad színházpolitikája és esztétikai irányváltása
JAKAB Júlia (doktorandusz, BBTE Hungarológiai Doktori Iskola): Pálmay Ilka színésznő és operettprimadonna transznacionális sikerei
NAGY Enikő (doktorandusz, MME): A valóságalkotás felületei
CSISZÉR Katalin (doktorandusz, MME): A színházi nevelési szemlélet lehetőségei a roma gyerekek oktatásában. Preventív, negatív érzelmeket feldolgozó beavatkozások

LOVASSY CSEH Tamás (doktorandusz, BBTE): A „kis magyar világ” kolozsvári színháza a második bécsi döntést követő hónapokban – néhány megállapítás
16,30-16,50: Kérdések, beszélgetés
Zárszó

KIVONATOK

ALBERT Mária (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
Erőkör. Egy hagyományos román néptánc magyar színpadon

 

A Dorota Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című drámájából készült előadást Theodor Cristian Popescu rendezte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban 2011-ben. A Tompa Miklós Társulat tagjaiból álló, magyarul beszélő színészgárda szűk térben, dekadens hangulatú, az identitások zűrzavarát teremtő rave-bulikat idéző zenével és táncmozdulatokkal teremtette meg a színpadi világot. Ebbe a térbe robbant be váratlanul és lehengerlő energiával a hagyományos Călușari néptánc. Mi volt az alkotók szándéka és milyen hatással volt a közönségre a rituális hagyomány és a kortárs életérzés közötti ütközés? A tanulmány azt vizsgálja, hogyan lehet politizált a mozgás (Lepecki) és „mit tesz a mozdulat megtétele” (Kate Elswit:“what the movement’s doing does”, IN: Elswit, Kate : 2018 Theatre & Dance, Palgrave Macmillan, p.2). Elhangzott angolul a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem XXV. Színháztudományi Konferenciáján, 2024. december 13-án. Az angol nyelvű szerkesztett változat hamarosan megjelenik a Symbolon színháztudományi szaklapban. A dolgozat egy, a román-magyar színházi kapcsolatokat vizsgáló nagyobb terjedelmű egyéni kutatás része.
Kulcsszavak: Călușarii, Masłowska, Cristi Popescu, rituális tánc, Kate Elswit

BARTHA Katalin Ágnes (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar)
Egy átmeneti évad színházpolitikája és esztétikai irányváltása

 

Az 1949-es kolozsvári III. Richárd bemutatója a második világháború utáni romániai színházi intézményrendszer ideológiai-esztétikai struktúraváltásának és átalakításának fontos átmeneti évében zajlott. Ennek kontextusában figyelemreméltó, hogy hogyan és miért tekinthető 75 év távlatából az 1948. október 15-től 1949. június 26-ig tartó színházi évad egyik kiemelkedő előadásának az 1949. április 2-án bemutatott III. Richárd. Az előadásban a sajtó nyilvános felületei, intézményen belüli nyilvános szféra dokumentumai, belső intim nyilvánossághoz tartozó dokumentumok, valamint pártirányítás alatti alkalmazott-jelentések nyomán figyelek az évad kontextusára. Hipotézisem szerint úgy mérhető az előadás színházi esztétikája, s az évad színházpolitikai szempontból tekinthető átmeneti volta, ha egy ezt követő évad (1949/1950) működéséhez, ill. egy szocialista-realistának deklarált előadás adataihoz mérjük. Kulcsszavak: Kolozsvári Állami Magyar Színház, III. Richárd, színházpolitika, előadásesztétika, szocialista-realizmus

CSISZÉR Katalin (doktorandusz, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
A színházi nevelési szemlélet lehetőségei a roma gyerekek oktatásában. Preventív, negatív érzelmeket feldolgozó beavatkozások

 

Gary Chapman a harmonikus család jellemzőiként nevezi meg a szolgálatkészséget, a házastársak közti meghitt kapcsolatot, a gyermeknevelésben való határok kijelölését és a családtagok közti kölcsönös tiszteletadást.1 A diszfunkcionális családot leginkább a félelem és kiszámíthatatlanság, a vezérlés, a perfekcionizmus, a visszaélés, a gyenge kommunikáció és a konfliktusok jellemzik. A torz családi struktúrák hátterében kimutathatók különböző patológiás közlési kapcsolatok, ebben az esetben hiányzik az első kötődés, fizikai kontaktus szülő és gyerek között, később a nonverbális és a verbális kommunikáció is. A diszfunkcionális családban felnövő gyerek személyiségfejlődése diszharmonikus, a rossz benne az, hogy ezt a gyerek normálisnak véli. A nevelés hibáira mutat rá Michel Foucault is azoknál az embereknél, akik a társadalom peremére szorulnak.2 Egyre több kisgyermek kerül ilyen családokból intézményekbe (óvoda, iskola). Ők képtelenek kommunikálni, érzelmeiket kifejezni, a tanár pedig tehetetlen a helyzettel szemben. Mivel a fejlődés lehetősége széleskörű, bármikor elkezdhető az érzelmekre való megtanítás, az érzelmi intelligencia, képességek fejlesztése. A szakirodalom szerint ez óvodás kortól elkezdődhet. 3 A roma csoportok esetében a kommunikációt, az érzelmek kifejezését akadályozza az intézményekben használt nyelv nem ismerete is, a hagyományok, szokások diktálta szabályok betartása, az olyan negatív tényezők mellett, mint az élelmiszerhiány, a lakhatás, az alkoholizmus, drog, agresszió a családban. Dolgozatomban az elemi osztályos roma kisiskolások esetében alkalmazott színházi nevelési módszerek szerepét kutatom. A színházi neveléses foglalkozások kisiskolásoknak szólnak, mesehallgatást, mesefeldolgozást, színházi vagy bábszínházi jeleneteket tartalmaznak, pedagógiai céljuk van, a program során a gyerekek a foglalkozás menetét érdemben befolyásoló vagy a történtekre érdemben reflektáló interakcióban vehetnek részt, ezek a programok tematikában egyszeri alkalmakra szántak, és lehetőség van az elő- és utókövetésre. A gyerekek problémáinak megnevezésén keresztül bemutatásra kerül az iskolai szegregáció, aminek csökkentése lehetségessé válhat a színházi nevelési szemlélettel.
Kulcsszavak: oktatás, roma mesék, drámafoglalkozás, színházi nevelés, traumák feldolgozása

1 Gary Chapman: A jól működő család 5 jellemzője. Harmat kiadó, Budapest, 2024
2 Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. Ford.: Fázsy Anikó és Csűrös Klára. Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.
3 Kádár Annamária: Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvodás és kisiskoláskorban, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2012


GYÖRGY Andrea (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Színház és Multimédia Kutatóintézet)
Színházi viták az Utunkban

 

Romániában a kommunizmus időszakában a magyar nyelvű színházi szakfolyóirat hiányát kulturális periodikák próbálták betölteni. A kolozsvári Utunk jelentős szerepet vállalt a színházi emlékezet megőrzésében. A hetilapban kibontakozó színházi viták a korszak színházkritikai gondolkodásának markáns lenyomatai, amelyek a színháztudomány önálló diszciplínává válásának lassú folyamatát is megrajzolják. Előadásomban az 1954-es színibírálat-vitát és a Sztálin halála utáni „enyhülés” időszakának a vitáit mutatom be.
Kulcsszavak: kommunizmus, Utunk, 1950-es évek, vita, színháztudomány

HERCZOG Noémi (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar)
Illiberális színház?

 

Használható-e az illiberalizmus fogalma a mai magyarországi színházi gyakorlattal kapcsolatban? Előadásomban a budapesti Nemzeti Színház két emblematikus produkcióját vizsgálom. Arra keresem a választ, milyen esztétikák és ideológiák húzódnak az Orbán-kormány reprezentatív intézménye, a Nemzeti Színház szintúgy reprezentatív előadásai mögött? Vajon mennyire jelenik meg a budapesti Nemzeti Színház repertoárján a nemzeti és az illiberális propaganda, valamint az esztétikai kísérletezés? E kérdések megválaszolásához két előadást fogok elemezni: egyet grúz rendezőtől (a külföldi rendezők felülreprezentáltak ebben a színházban), egyet pedig Vidnyánszky Attila igazgatótól. Vajon kezdhetünk-e valamit a terminussal, hogy „illiberális avantgárd színház”?
Kulcsszavak:  #Nemzeti Színház, #avantgárd, #propaganda, #monumentalitás

JAKAB Júlia (doktorandusz, BBTE Hungarológiai Doktori Iskola)
Pálmay Ilka színésznő és operettprimadonna transznacionális sikerei

A 19. században megjelent egy új színésztípus: a saját nemzeti határaikon túl is fellépő, idegen kulturális és nyelvi környezetben játszó, olykor nyelvet váltó, több nyelven is magát a közönségével megértető, a helyi szokásokhoz is alkalmazkodó, glokális logikával élő és játszó nemzetközi sztárszínész (Eleonora Duse, Sarah Bernhardt, Ira Aldridge, Rachel, Ristori, Marie Seebach). Előadásom Pálmay Ilka (1859–1945) színésznő és operettprimadonna transznacionális ívű életpályáján keresztül azt vizsgálja, hogyan történt meg esetében a földrajzi, nyelvi, kulturális határok átlépése. Hogyan konceptualizálták a többnyelvűséget, a kultúraváltást és hogyan jelent meg az „idegen” identitás a karriertörténetében? Milyen stratégiákkal próbálta legitimálni magát Kelet-Európából érkezőként, hogy beilleszkedjen és sikereket érjen el? Kulcsszavak: Pálmay Ilka, transznacionális színészet, többnyelvűség, nyelvváltás, kulturális határátlépés

 

 

1976 két ok miatt is fordulópont vizsgált időszakunkban. Az 1954-ben Marosvásárhelyre áthelyezett SZISZI alapító rektorát, Szabó Lajost ebben az évben  váltotta fel Tompa Miklós az intézet élén. Az 1976-os rektorváltással egyidőben  újraindítják a huszonkét évvel korábban,  a a  költözéskor megszüntetett román tagozatot a marosvásárhelyi főiskola  keretében. Dolgozatomban e két eseménysor előzményeit és dokumentumait igyekszem tágabb oktatáspolitikai kontextusban megvizsgálni. Kulcsszavak: Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet, Marosvásárhely, rektorváltás, 1976, román tagozat

 

 

A második bécsi döntés aláírásával (1940. augusztus 30.) Észak-Erdély – és vele Kolozsvár – ismét Magyarország része lett. Egy nappal korábban zárult a kolozsvári Magyar Színház évada, szeptember 12-én azonban már meg is kezdi működését a teátrum: ünnepi díszelőadás keretében mutatják be Kacsóh Pongrác, Bakonyi Károly és Heltai Jenő daljátékát, a János vitézt, „a felszabadító magyar királyi honvédség bevonulásának tiszteletére”. Ezzel a báró Kemény János vezette kolozsvári színház egy alapjaiban megváltozott környezetben kezdi meg működését: a gyökeres változásokon átmenő műsorpolitikát immár nem befolyásolja a román főhatalom által intézményesített cenzúra, elkezdődik a Hunyadi téri színház állapotfelmérése, (budapesti) vendégművészek fellépései színesítik a kínálatot, a színház államosítása is hamarosan bekövetkezik, összességében pedig elmondható, hogy a teátrum vezetősége igyekszik újrafogalmazni az intézmény művészi és kultúrpolitikai célkitűzéseit – a megváltozott politikai-adminisztratív környezetben. Előadásomban – néhány fontos archív dokumentumra és sajtóforrásra támaszkodva – a második bécsi döntést követő első három hónap (szeptember, október, november) főbb, színháztörténeti jelentőséggel is bíró eseményét ismertetem. Az előadásomban bemutatott kutatási eredmények doktori kutatásom részét képezik. Kulcsszavak: második bécsi döntés, Kolozsvár, Budapest, Magyar Színház, Kemény János, műsorpolitika, János vitéz

MÁDI Zoltán (doktorandusz, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem): 

 

A magyar színháztörténet első, kizárólagosan a magyar nyelvű színjátszásnak szentelt helyszínét 1821-ben, Kolozsváron nyitották meg. (Ezt követte a mai Magyarország területén 1823-ban a miskolci épület.) A századforduló környéke azután lázas színházépítési boom-ot produkált. Az ekkor átadott épületek mai napig szolgálják a magyar (és az egykori Monarchia területén az adott ország) színházkultúráját. Ezen épületek, ezen belül az általam kiemelten: 1884, Operaház Budapest; 1894 kőszínház Nyíregyháza; 1896 Vígszínház Budapest létrejöttének történetét vizsgálom levéltári források tanulmányozásával, a várostörténetbe ágyazottan. A cél megismerni a korszak színházi és gazdasági összefüggéseit, majd beilleszteni ezeket a történeteket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatójaként írt, színházfinanszírozással és színházi gazdaságtörténettel foglalkozó dolgozatomba. Kulcsszavak: polgári színházépületek, színházi gazdaságtörténet, várostörténet, részvénytársaság, Nyíregyháza 1894

NAGY Enikő (doktorandusz, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
A valóságalkotás felületei

 

Hogyan változtatja meg a technológia és az intermedialitás a kortárs színház formanyelvét és befogadását? Az Emma életének értelme című előadás példáján keresztül vizsgáltam meg, hogyan integrálódnak a vetített effektek, animációk, élő kameraképek és digitális technológiák a színházi produkcióban, áthidalva a film, média és színház közötti határokat. A Tompa Miklós Társulat előadása a dokumentarista megközelítést alkalmazza, valóságosnak tűnő dokumentumfilmbe ágyazva a történetet, így fokozva az élethűséget és az érzelmi hatást. Kulcsszavak: technológia, valóság, hatás, intermedialitás, tér és idő átalakulása

NAGY Imola (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
Útkeresés mozgásban. Az út végén a folyó

 

A khóra-gráfia hans-thies lehmanni fogalma nem csak a legutolsó kísérlet a kortárs színház leírására, hanem óhatatlanul visszautal az emlékezetünkbe idézhető kezdetekhez is. A khóra-gráfia fogalmának egy kevésbé hangsúlyozott, de annál fontosabb oldala merül fel tehát: a tér(beliesülés) és a beszéd(mód) mellett (és alatt), a mozgás felől való megközelítése. A khóra-gráfia egyben olyan mozdulat, mozgásforma keresését hozza képbe, amely saját affektív tudattalanunkkal szembesít, vagyis a mozgásban történő nyelvkeresés, a külső és a belső közötti egyezkedési felületen megjelenő törések (áttörések) előtűnő nyomait szolgáltatja számunkra a színházban. Elvileg a színházi jelrendszerek bármelyike generálhat vagy válthat ki affektumokat, de ez leginkább a színész munkájához köthető, főleg a színész hangjához és mozgásához, és különösképpen a színész hangszínéhez, illetve mozgás esetében olyan váratlan, eldönthetetlen mozdulatokhoz, amelyek nem képezik a hagyományos értelemben vett koreográfia részét. Jelen dolgozat is ebben a kontextusban foglalkozik a mozgás kutatásával a poszt-dramatikus színházban, és ezt az elméleti keretet hozta váratlan és üdítő módon mozgásba Az út végén a folyó című, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem keretében megvalósult előadás. Kulcsszavak: khóra-gráfia, khórikus, szemiotikus, affektum, kreativitás helye

NOVÁK Ildikó (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
Az erdélyi bábjáték arcéle a romániai művészi bábjáték térképén a 20-21.században

 

Hol élünk, milyen alapvető sajátosságai vannak a helynek, amelyhez viszonyulunk, amely meghatároz? Miért fontos tudatosítani azt, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, mit gondolunk magunkról, a környezetünkről? Miért vált olyanná a műfaj, amilyennek napjainkban tapasztaljuk? Milyen előzmények, háttér, történelem sejlik fel a jelenből, ha visszatekintünk? A tanulmány ilyen alapvetésből vizsgálja a ma szemszögéből, hogy a bábjátéknak milyen előzményei vannak vidékünkön, milyen bábjátékos nyomokat találunk régiónkban az intézményesítést megelőzően. Felveti a kérdést, hogy az 1945/1989-es rendszerváltások után a művészi bábjáték kialakulása és az intézményrendszerben való megerősödése nyomán van-e egyáltalán arca, és ha van, milyen arcéle rajzolódik ki a mai posztmodern, posztdramatikus színházi térképen, amikor a performativitás egyre erősebben mutatkozik meg a mindennapokban is? Mivel még nem készült a szakirodalomban az erdélyi bábjátékról ilyen szemszögből átfogó tanulmány, (ha vázlatosan és a teljesség igénye nélkül is), az említett szempontok vizsgálatára vállalkozik ez a még folyamatban levő kutatás. Kulcsszavak: bábjátékos hagyomány, Erdély, művészi bábjáték, intézményrendszer, identitás

SELYEM Zsuzsa (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar)
Saját történetek és fények

 

Ha azt nézzük, milyennek látszunk a mai kísérletező színházak tükrének egy viszonylag kis foltjában, egy nem szakmaszerűen színház-figyelő szemében, akkor azt látjuk, hogy a korábbi emancipatorikus, a közönséget aktívan bevonó, ezáltal közösséget építő előadásokat felváltotta a saját történetek elmondására, megjelenítésére vállalkozó színház, amelynek vannak felejthető és vannak remek példái. Előadásomban összefüggést keresek a társadalmi-politikai realitás, a tudományos megismerés eredményei és a színházi kifejezésformák között. A római Industria Independente La mano sinistra című, a kolozsvári Interferenciák keretében látott előadásról beszélnék, amelyben, érzékelésem szerint, a fénytechnika döntő szerepet kapott abban, hogy a különálló személyes történeteket összehozza. Hasonló szempontból szeretném érinteni a Tranzit Ház rezidencia-programja keretében 2024 őszén létrehozott összművészeti alkotást, amelyben a különféle terek filmezésének levetítése után a fények megtervezett, elképesztően gazdag játéka magát a volt zsinagóga terét mutatja meg egy végtelen potencialitásban. kulcsszavak: fények, fluiditás, Industria Independente, kvantum-realitás, Tranzit Ház

TASNÁDI-SÁHY Péter (doktorandusz, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar)
Az exhibitív játékmód meghonosítása a fórumszínházban

 

Az Augusto Boal féle Elnyomottak színháza többféle előadásformát is kifejlesztett az idők folyamán, ennek egyik fontos és népszerű megnyilvánulása a fórum színház. Boal színházi tevékenysége elsősorban arra irányult, hogy segítségével az elnyomottak tömegeit sorsukat formáló közösségekké alakítsa, ennek egyik fontos, és csak félig szimbolikus gesztusa a nézők színésszé, aktorrá válása. Az én kutatásom egy olyan módszertan kialakítására irányul, amely a fórumszínházi esemény alapjául szolgáló társadalmi problémát segít a naturális keretben (natural framework – Goffman) megfogalmazni, és ez által láthatóvá, fizikai élményként megtapasztalhatóvá tenni. Ezt a módszertant nevezem exhibitiv játékmódnak. Kulcsszavak: Boal, fórumszínház, Goffman, natural framework, exhibitív játék

UNGVÁRI ZRÍNYI Ildikó (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
Tárgyak, képek és narratívák a színháztörténet hálózataiban. Szemléletváltás a színázban 1945 után

 

Dolgozatom része egy terjedelemsebb kutatásnak, amely a cselekvőhálózat-elmélet alkalmazási lehetőségeit vizsgálja a színház történetében és az előadás elemzésében. Manuel Castells vertikális vagy személyes hálózatai segítségével leírhatók azok a komplex folyamatok, amelyek az 1945 utáni színházi világ intézményi és személyes kapcsolatainak egymásbaszövődését meghatátozták. Alapul vesszük továbbá a Bruno Latour cselekvőhálózat-felfogását, mely szerint a hálózatot alkotó humán és non-humán ágenseknek (tárgyak, emberek, más komplex hálók stb.) cselekvő státusza van, és a közöttük való folyamatosan változó viszony határozza meg a hálózatot. A kutatás részeként egy emlékkép (valójában emlék az emlékben) cselekvő értékével foglalkozunk, amely az 1953-ban Nagybányára érkező színészek narratíváinak, mikrotörténeteinek hálóját hozza mozgásba, és kapcsolja össze más helyszínekkel, épületekkel, tárgyakkal. A latouri kérdés feltevése által – „ki cselekszik, amikor cselekszünk?” – bonyolult viszonyrendszer írható le, amely nem csak az oktatási minták és a változások folyamatainak kapcsolódását mutatja, hanem a mindennapi szerepjátszás és a színház közötti viszonyt is, amely szabályozza a színész társadalmi térben való megjelenését. Kulcsszavak: cselekvőhálózat-elmélet, nagybányai színház, Bruno Latour, színháztörténet tárgyai és terei, 1945 utáni narratívák