A KAB hírei

A kezdet három éve

A kezdet három éve

Az választási ciklus, amelynek most a végére érünk, az első rövid időszak az Akadémia Kolozsvári Területi Bizottságának életében. Még mindig korai volna véleményt mondani arról, hogy valóban történelminek bizonyul-e az a nevezetes szeptember 28-a, 2007-ben, amikor összeültek a romániai külső tagok és az előző választási menetben kijelölt köztestületi képviselet, hogy az Akadémia akkori vezetőinek és Kolozsvár közéleti személyiségeinek jelenlétében megválasszák a Kolozsvári Akadémiai Bizottság vezetőségét. Jelképesen mindenképpen az volt, hiszen ehhez hasonló lépésre még soha nem került sor a Kárpát-medencei magyar tudomány integrálásában.

Utólag végiggondolva a történteket, az ember úgy érzi, ennek az eseménynek be kellett következnie. 1990 után elindult három olyan, egymástól viszonylag független, konvergens folyamat, amelynek egyaránt szerepe volt a romániai Területi Bizottság létrejöttében. Az egyik az a töretlen vonal, amely áthúzódik az 1990 utáni akadémiai ciklusokon: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc, Vizi E. Szilveszter elnökként egyaránt a magyar tudományosság integrációját képviselték a kulturális nemzet keretében. Ennek fontos lépése volt a külső tagság státusának létrehozása, majd később a köztestületi tagság kiterjesztése, 1996-ban a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság és a Határon Túli Titkárság létrehozása, a már korábban elindított ösztöndíj-program a fiataloknak, kutatási támogatás életkortól függetlenül, a Domus Program és az Abonyi utcai ház, amely otthonává lett azoknak, akik Budapesten kutatási céllal tartózkodóknak vagy szakmai tudásukat bővítik. Berényi Dénes akadémikus volt az MTK EB első elnöke, az ő személye és a földrajzi közelség is bizonyára közrejátszott abban, hogy a Debreceni Akadémiai Bizottság lett a külhoni szakmai műhelyek rendszeres találkozóinak színhelye. Debrecen így vált az Akadémia másodlagos központjává a Kárpát-medencei magyar tudományosság szervezésében. Ez 2006-ban sem szakadt meg, amikor Berényi Dénest a szintén debreceni Görömbei András akadémikus váltotta az EB elnöki székében.

A másik olyan folyamat, amelynek döntő szerepe volt a KAB elindulásában, a romániai magyar társadalomban zajlott. Az intézményesülés általános lázában látványos volt a szakmai csoportok intézményesülése. Többnyire egyesületekbe, társaságokba szerveződtek; akiknek lehetőségük volt rá, és kellő akarat is volt bennük, felsőoktatási intézményben találták meg a helyüket. Központi intézményként, egyesületi ernyőszervezetként újjáalakult a nagy múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely eredeti nevén és korábbi szabályzatával igazolta jogfolytonosságát, és jelentette be jogos igényét korábbi gyűjteményeire és ingatlanaira. Mindezekben a szerveződésekben sokféle szándék érvényesült. A szakmai együttműködés és képviselet teljesen érthető igénye mellett szerepet játszott bennük az is, hogy így lehetett pályázni támogatásokra. Az idő folyamatosan rostálta ezeket a kisebb-nagyobb „intézményeket”, de amelyek értékteremtő képességüket folyamatosan bizonyították – nem csupán pályázati buzgalmukat –, azokat az Akadémia illetékes Titkársága is regisztrálta. Folyamatosan erősítette a Magyar Tudományos Akadémia presztízsét az a tapasztalat, hogy csak az akadémiai pályázati támogatások voltak mentesek a politikai érdektől és befolyásolástól. Közben alig változott az otthoni mellőzés: elmaradt a Román Akadémia nyitása azok irányában, akik magyarként képviselték tudományágukat az ország területén, folytatódott a magyar személyzet kiszorulása, kiszorítása a romániai akadémiai intézetekből, könyvtárakból, az állami felsőoktatási intézményekben sem jutottak kellő kutatási támogatáshoz a magyar oktatók. Elsősorban emiatt maradtak Nyugaton, sokan az Egyesült államokban azok közül erdélyi fiatalok közül, akiknek 1990 után nyílt alkalmuk külföldi egyetemi képzésre, majd kutatásra. Már ebből az újabb nemzedékből is annyian vannak kint, hogy bőven kitelne belőlük egy színvonalas egyetem tanári kara vagy akár több kutatóintézet személyzete.

A helyi történések hátterében pedig haladt előre az európai integráció folyamata, a nyitások és a kapcsolatok, amelyek a tudomány művelésében alapvető fontosságúak. 2004-ben megvalósult Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz, 2006-ban pedig már bizonyosra lehetett venni, hogy 2007-től megtörténik Románia csatlakozása is. Miközben európai szinten a folyamat biztatóan alakult, 2004. dec. 5-én történt az az anyaországi népszavazás, amelynek eredménye megrendítette a magyar–magyar szolidaritásba és integrációba vetett hitet.

Az Akadémia szándéka töretlennek bizonyult, és 2006 őszén döntött a közgyűlés arról, hogy a romániai külső köztestületi tagok, külső tagok a következő évtől elkezdhetik a Területi Bizottság megszervezését. Ez meg is történt: az Akadémia folyamatos felügyeletével, a szeptember végi választással, majd a novemberben véglegesített és jóváhagyott szervezeti és működési szabályzattal a testület megkezdhette működését. A Bizottság kettős felhatalmazást és bizalmat érezhetett maga mögött: a romániai köztestületi tagokét, akik szavazatukat adták a választás két fordulójában, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáét, amely tudományos súlyával és presztízsével erősíti ebben a térségben is az akadémiai szellemet. A KAB lényegében ebben különbözik minden más hazai szakmai szervezettől: mögötte kizárólag olyanok állnak, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és azzal, hogy köztestületi tagként regisztráltatták magukat az Akadémián, kötődésüket nyilvánították ki az Akadémiához, a magyar tudományosság egészéhez. Szakmai hitelességüket nem lehet kétségbe vonni, és ez magát a testületet is hitelessé teszi.  Az Akadémiához való közvetlen tartozás és a területi szerveződés az intézményesülés, a kapcsolatépítés a hálózati együttműködés új lehetőségeit nyitja meg. Ez egyúttal kilépési lehetőség a kis szakmai közösségeket mindig veszélyeztető belterjességből a megmérettetés természetes körébe.

2008-tól, működésünk igazi kezdetétől, az Akadémián is új ciklus indult az új akadémiai vezetők megválasztásával. A velünk kapcsolatos tudománypolitikai szellem nem változott. A személyi folytonosságot Görömbei András, az MTK EB elnöke képviselte. Ր 2006-tól közvetlenül részt vett a kisebbségi régiókat érintő döntésekben, 2007-ben végigkísérte a KAB megszervezését célzó, kétfordulós választási procedúrát (Vizi E. Szilveszter elnök úrral és Hámori József alelnökkel), 2008-ban minderről ő tájékoztathatta Pálinkás Józsefet, az Akadémia új elnökét és Dudits Dénes alelnököt, a területi bizottságok illetékes felelősét. Töretlen volt az átmenet, nem lehetett semmi kétségünk abban, hogy Akadémia új vezetése is a magyarországiakéhoz hasonló szerepet és státust szán a Kolozsvári Területi Bizottságnak. Mint ahogy arról is megbizonyosodhattunk, hogy a magyarországi Területi Bizottságok teljes bizalommal szintén mindenben egyenrangú partnerüknek tekintik a kolozsvárit.

2008 elején megtörtént a KAB romániai jogi bejegyzése, nyár elejére sikerült felújítani és a legszükségesebbekkel felszerelni a rendelkezésünkre bocsátott székházat, közben megszerveződött és szerény keretek között működni kezdett a titkárságunk. A szervezési minták megvoltak: alapul lehetett venni a magyarországi területi bizottságok felépítését, működését, el lehetett kezdeni a szakbizottságok és a munkabizottságok szervezését. A területi bizottságok ugyanis, amelyek Magyarországon az 1960-as évek kezdetétől szerveződtek, sehol nem a tudományművelés, kutatás közvetlen intézményei. Elsődleges feladatuk a tudományszervezés, az, hogy regionálisan integrálják és ösztönözzék az abban a térségben élő és alkotó, tudományos fokozattal rendelkező szakembereket. Ez a munka szak- és munkabizottságokban folyik. A kolozsvári Bizottságra is ez a szerep hárul, és ezt még sem mindenki érti. Azt ti., hogy csak nevében „kolozsvári”, egyébként működési területét tekintve „romániai”. Egy-egy szakbizottság tagsága minden köztestületi tagra kiterjed az illető szakterületről, függetlenül attól, hol van a kutató lakhelye, és hol van a szakbizottság központja (ezek a „központok” mindig ott jöttek létre, ahol legtöbben művelik az illető szakterületet). Az egésznek éppen az volt a lényege, hogy a KAB integráljon, de ne centralizáljon, működése természetes módon legyen érezhető Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, Bukarestben és Temesváron. Az „integrálás” mint szándék és szerep kiterjed a magyar szaknyelvekre is. A KAB-nak és szakbizottságainak feladata az is, hogy lehetőségei szerint segítse a leépült és szétfejlődött szaknyelvi regiszterek felzárkózását, egységesülését.

1990 után a felsőoktatás és a szakmai szerveződés folyamatában a legtöbb nehézséget a nemzedéki folytonosság hiánya okozta. A felsőoktatás szervezésében rá kellett döbbennünk arra, hogy a legtöbb szakterületen egy teljes nemzedék hiányzik az 1960–1990 közötti évekből. A fiatalok hiánya más szakmai szerveződésekben is feltűnő volt. Ennek a nemzedéki hiánynak a pótlásában, a fiatalok szakmai és tudományos képzésében szintén az Akadémia programjainak volt fontos szerepük. Fiatalabb kollégáink közvetlenül tapasztalhatták az Akadémia támogatását, és talán emiatt is van az, hogy ők a KAB működésében is több lehetőséget látnak, mint az idősebbek. Egyre nagyobb számban csatlakoznak a köztestületi tagsághoz (3 év alatt közel kétszázzal gyarapodott a köztestületi tagok száma), a szakbizottsági választásokban követett titkos szavazás is a fiatalabbak értékrendjét érvényesíti. A KAB az az intézmény, amelyben az idősebbek méltó elismerésre számíthatnak, a fiatalok pedig bátorításra és a teljesítményüknek megfelelő értékelésre.

Noha a szabadság mostani hangulatában – különösen a korábbi évtizedekhez viszonyítva – idillinek tűnik a helyzetünk, a terep mégsem könnyű. Az új intézmény illeszkedik az MTA szervezetébe, sokféle kapcsolatot közvetít: fontos akadémiai testületeknek volt kihelyezett ülésük Erdélyben, rendszeresekké váltak a kölcsönös meghívások, amelyeket remélhetőleg szorosabb együttműködés követ. De itt élünk Romániában, intézményünknek a román szabályozásnak is meg kell felelnie, ápolnia kell a kapcsolatot a Román Akadémiával és annak erdélyi képviseletével, a kolozsvári filiáléval. A KAB-nak kiegyensúlyozottnak kell lennie a romániai magyar intézményrendszerben, a politikai és regionális megosztottságban. A szakmai egyesületek sokasága és számbeli kiterjedtsége ellenére hiányoznak a tudományművelés legfontosabb intézményei: a kutatóintézetek. Az egyetemek magyar oktatói folyamatos bizonytalanságban próbálják erősíteni maguk és intézményük pozícióit, és ezek a törekvések sokszor nincsenek összhangban a szakmaiság követelményeivel vagy az egész közösség érdekeivel. Ennek a helyzetnek az elfogulatlan feltárását vállalta a KAB, amikor elemzést készített az egyes tudományterületek helyzetéről (l. az ezzel kapcsolatos írásokat a Fedinec Csilla szerk.: Magyar–magyar interdiszciplináris kutatások, intézményi együttműködések lehetősége c. kötetben, MTA MTK EB, Budapest), majd a romániai magyar felsőoktatásról (Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Támpontok egy lehetséges stratégiához. Szerk. Szikszai Mária. MTA Kolozsvári Területi Bizottsága, ábel Kiadó, Kolozsvár, 2010).

A kisebbségi közösségek „államhiányos” állapotában nehéz, szinte lehetetlen áthidalni a külön érdekeket, az érdekellentéteket, nehéz föléje emelkedni a sokféle ellenszenvnek, megosztottságnak. Az elmúlt két évtized nem a bizalmat és az összefogást erősítette Romániában sem, ellenkezőleg: fragmentálódott a romániai magyar közösség. és ez a széttöredezettség az elit értelmiséget is jellemzi, sőt részben maga is előidézője ennek a helyzetnek. Sokan gondolják úgy, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és éppen egy, az akadémiai szellemet képviselő helyi testület válhat alkalmassá arra, hogy felülemelkedjen a megosztottságon, hogy közösségi és szakmai kérdésekben feloldja az ellentéteket és az elfogultságokat. Talán ennek a jele, hogy vannak, akik határozottan igénylik a KAB partnerségét, szövetségét, mint legutóbb a 2010 októberében megalakult Erdélyi Tehetségsegítő Tanács.

Péntek János

 

Megjelent A Kolozsvári Területi Bizottság címmel a Nemzeti önismeret. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenysége 2006–2011 című, az MTA 181. közgyűlésére megjelentetett kötetben (szerk. Fedinec Csilla–Tarnóczy Mariann, 37–42).

 

A kezdet három éve

Az választási ciklus, amelynek most a végére érünk, az első rövid időszak az Akadémia Kolozsvári Területi Bizottságának életében. Még mindig korai volna véleményt mondani arról, hogy valóban történelminek bizonyul-e az a nevezetes szeptember 28-a, 2007-ben, amikor összeültek a romániai külső tagok és az előző választási menetben kijelölt köztestületi képviselet, hogy az Akadémia akkori vezetőinek és Kolozsvár közéleti személyiségeinek jelenlétében megválasszák a Kolozsvári Akadémiai Bizottság vezetőségét. Jelképesen mindenképpen az volt, hiszen ehhez hasonló lépésre még soha nem került sor a Kárpát-medencei magyar tudomány integrálásában.

Utólag végiggondolva a történteket, az ember úgy érzi, ennek az eseménynek be kellett következnie. 1990 után elindult három olyan, egymástól viszonylag független, konvergens folyamat, amelynek egyaránt szerepe volt a romániai Területi Bizottság létrejöttében. Az egyik az a töretlen vonal, amely áthúzódik az 1990 utáni akadémiai ciklusokon: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc, Vizi E. Szilveszter elnökként egyaránt a magyar tudományosság integrációját képviselték a kulturális nemzet keretében. Ennek fontos lépése volt a külső tagság státusának létrehozása, majd később a köztestületi tagság kiterjesztése, 1996-ban a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság és a Határon Túli Titkárság létrehozása, a már korábban elindított ösztöndíj-program a fiataloknak, kutatási támogatás életkortól függetlenül, a Domus Program és az Abonyi utcai ház, amely otthonává lett azoknak, akik Budapesten kutatási céllal tartózkodóknak vagy szakmai tudásukat bővítik. Berényi Dénes akadémikus volt az MTK EB első elnöke, az ő személye és a földrajzi közelség is bizonyára közrejátszott abban, hogy a Debreceni Akadémiai Bizottság lett a külhoni szakmai műhelyek rendszeres találkozóinak színhelye. Debrecen így vált az Akadémia másodlagos központjává a Kárpát-medencei magyar tudományosság szervezésében. Ez 2006-ban sem szakadt meg, amikor Berényi Dénest a szintén debreceni Görömbei András akadémikus váltotta az EB elnöki székében.

A másik olyan folyamat, amelynek döntő szerepe volt a KAB elindulásában, a romániai magyar társadalomban zajlott. Az intézményesülés általános lázában látványos volt a szakmai csoportok intézményesülése. Többnyire egyesületekbe, társaságokba szerveződtek; akiknek lehetőségük volt rá, és kellő akarat is volt bennük, felsőoktatási intézményben találták meg a helyüket. Központi intézményként, egyesületi ernyőszervezetként újjáalakult a nagy múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely eredeti nevén és korábbi szabályzatával igazolta jogfolytonosságát, és jelentette be jogos igényét korábbi gyűjteményeire és ingatlanaira. Mindezekben a szerveződésekben sokféle szándék érvényesült. A szakmai együttműködés és képviselet teljesen érthető igénye mellett szerepet játszott bennük az is, hogy így lehetett pályázni támogatásokra. Az idő folyamatosan rostálta ezeket a kisebb-nagyobb „intézményeket”, de amelyek értékteremtő képességüket folyamatosan bizonyították – nem csupán pályázati buzgalmukat –, azokat az Akadémia illetékes Titkársága is regisztrálta. Folyamatosan erősítette a Magyar Tudományos Akadémia presztízsét az a tapasztalat, hogy csak az akadémiai pályázati támogatások voltak mentesek a politikai érdektől és befolyásolástól. Közben alig változott az otthoni mellőzés: elmaradt a Román Akadémia nyitása azok irányában, akik magyarként képviselték tudományágukat az ország területén, folytatódott a magyar személyzet kiszorulása, kiszorítása a romániai akadémiai intézetekből, könyvtárakból, az állami felsőoktatási intézményekben sem jutottak kellő kutatási támogatáshoz a magyar oktatók. Elsősorban emiatt maradtak Nyugaton, sokan az Egyesült államokban azok közül erdélyi fiatalok közül, akiknek 1990 után nyílt alkalmuk külföldi egyetemi képzésre, majd kutatásra. Már ebből az újabb nemzedékből is annyian vannak kint, hogy bőven kitelne belőlük egy színvonalas egyetem tanári kara vagy akár több kutatóintézet személyzete.

A helyi történések hátterében pedig haladt előre az európai integráció folyamata, a nyitások és a kapcsolatok, amelyek a tudomány művelésében alapvető fontosságúak. 2004-ben megvalósult Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz, 2006-ban pedig már bizonyosra lehetett venni, hogy 2007-től megtörténik Románia csatlakozása is. Miközben európai szinten a folyamat biztatóan alakult, 2004. dec. 5-én történt az az anyaországi népszavazás, amelynek eredménye megrendítette a magyar–magyar szolidaritásba és integrációba vetett hitet.

Az Akadémia szándéka töretlennek bizonyult, és 2006 őszén döntött a közgyűlés arról, hogy a romániai külső köztestületi tagok, külső tagok a következő évtől elkezdhetik a Területi Bizottság megszervezését. Ez meg is történt: az Akadémia folyamatos felügyeletével, a szeptember végi választással, majd a novemberben véglegesített és jóváhagyott szervezeti és működési szabályzattal a testület megkezdhette működését. A Bizottság kettős felhatalmazást és bizalmat érezhetett maga mögött: a romániai köztestületi tagokét, akik szavazatukat adták a választás két fordulójában, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáét, amely tudományos súlyával és presztízsével erősíti ebben a térségben is az akadémiai szellemet. A KAB lényegében ebben különbözik minden más hazai szakmai szervezettől: mögötte kizárólag olyanok állnak, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és azzal, hogy köztestületi tagként regisztráltatták magukat az Akadémián, kötődésüket nyilvánították ki az Akadémiához, a magyar tudományosság egészéhez. Szakmai hitelességüket nem lehet kétségbe vonni, és ez magát a testületet is hitelessé teszi.  Az Akadémiához való közvetlen tartozás és a területi szerveződés az intézményesülés, a kapcsolatépítés a hálózati együttműködés új lehetőségeit nyitja meg. Ez egyúttal kilépési lehetőség a kis szakmai közösségeket mindig veszélyeztető belterjességből a megmérettetés természetes körébe.

2008-tól, működésünk igazi kezdetétől, az Akadémián is új ciklus indult az új akadémiai vezetők megválasztásával. A velünk kapcsolatos tudománypolitikai szellem nem változott. A személyi folytonosságot Görömbei András, az MTK EB elnöke képviselte. Ր 2006-tól közvetlenül részt vett a kisebbségi régiókat érintő döntésekben, 2007-ben végigkísérte a KAB megszervezését célzó, kétfordulós választási procedúrát (Vizi E. Szilveszter elnök úrral és Hámori József alelnökkel), 2008-ban minderről ő tájékoztathatta Pálinkás Józsefet, az Akadémia új elnökét és Dudits Dénes alelnököt, a területi bizottságok illetékes felelősét. Töretlen volt az átmenet, nem lehetett semmi kétségünk abban, hogy Akadémia új vezetése is a magyarországiakéhoz hasonló szerepet és státust szán a Kolozsvári Területi Bizottságnak. Mint ahogy arról is megbizonyosodhattunk, hogy a magyarországi Területi Bizottságok teljes bizalommal szintén mindenben egyenrangú partnerüknek tekintik a kolozsvárit.

2008 elején megtörtént a KAB romániai jogi bejegyzése, nyár elejére sikerült felújítani és a legszükségesebbekkel felszerelni a rendelkezésünkre bocsátott székházat, közben megszerveződött és szerény keretek között működni kezdett a titkárságunk. A szervezési minták megvoltak: alapul lehetett venni a magyarországi területi bizottságok felépítését, működését, el lehetett kezdeni a szakbizottságok és a munkabizottságok szervezését. A területi bizottságok ugyanis, amelyek Magyarországon az 1960-as évek kezdetétől szerveződtek, sehol nem a tudományművelés, kutatás közvetlen intézményei. Elsődleges feladatuk a tudományszervezés, az, hogy regionálisan integrálják és ösztönözzék az abban a térségben élő és alkotó, tudományos fokozattal rendelkező szakembereket. Ez a munka szak- és munkabizottságokban folyik. A kolozsvári Bizottságra is ez a szerep hárul, és ezt még sem mindenki érti. Azt ti., hogy csak nevében „kolozsvári”, egyébként működési területét tekintve „romániai”. Egy-egy szakbizottság tagsága minden köztestületi tagra kiterjed az illető szakterületről, függetlenül attól, hol van a kutató lakhelye, és hol van a szakbizottság központja (ezek a „központok” mindig ott jöttek létre, ahol legtöbben művelik az illető szakterületet). Az egésznek éppen az volt a lényege, hogy a KAB integráljon, de ne centralizáljon, működése természetes módon legyen érezhető Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, Bukarestben és Temesváron. Az „integrálás” mint szándék és szerep kiterjed a magyar szaknyelvekre is. A KAB-nak és szakbizottságainak feladata az is, hogy lehetőségei szerint segítse a leépült és szétfejlődött szaknyelvi regiszterek felzárkózását, egységesülését.

1990 után a felsőoktatás és a szakmai szerveződés folyamatában a legtöbb nehézséget a nemzedéki folytonosság hiánya okozta. A felsőoktatás szervezésében rá kellett döbbennünk arra, hogy a legtöbb szakterületen egy teljes nemzedék hiányzik az 1960–1990 közötti évekből. A fiatalok hiánya más szakmai szerveződésekben is feltűnő volt. Ennek a nemzedéki hiánynak a pótlásában, a fiatalok szakmai és tudományos képzésében szintén az Akadémia programjainak volt fontos szerepük. Fiatalabb kollégáink közvetlenül tapasztalhatták az Akadémia támogatását, és talán emiatt is van az, hogy ők a KAB működésében is több lehetőséget látnak, mint az idősebbek. Egyre nagyobb számban csatlakoznak a köztestületi tagsághoz (3 év alatt közel kétszázzal gyarapodott a köztestületi tagok száma), a szakbizottsági választásokban követett titkos szavazás is a fiatalabbak értékrendjét érvényesíti. A KAB az az intézmény, amelyben az idősebbek méltó elismerésre számíthatnak, a fiatalok pedig bátorításra és a teljesítményüknek megfelelő értékelésre.

Noha a szabadság mostani hangulatában – különösen a korábbi évtizedekhez viszonyítva – idillinek tűnik a helyzetünk, a terep mégsem könnyű. Az új intézmény illeszkedik az MTA szervezetébe, sokféle kapcsolatot közvetít: fontos akadémiai testületeknek volt kihelyezett ülésük Erdélyben, rendszeresekké váltak a kölcsönös meghívások, amelyeket remélhetőleg szorosabb együttműködés követ. De itt élünk Romániában, intézményünknek a román szabályozásnak is meg kell felelnie, ápolnia kell a kapcsolatot a Román Akadémiával és annak erdélyi képviseletével, a kolozsvári filiáléval. A KAB-nak kiegyensúlyozottnak kell lennie a romániai magyar intézményrendszerben, a politikai és regionális megosztottságban. A szakmai egyesületek sokasága és számbeli kiterjedtsége ellenére hiányoznak a tudományművelés legfontosabb intézményei: a kutatóintézetek. Az egyetemek magyar oktatói folyamatos bizonytalanságban próbálják erősíteni maguk és intézményük pozícióit, és ezek a törekvések sokszor nincsenek összhangban a szakmaiság követelményeivel vagy az egész közösség érdekeivel. Ennek a helyzetnek az elfogulatlan feltárását vállalta a KAB, amikor elemzést készített az egyes tudományterületek helyzetéről (l. az ezzel kapcsolatos írásokat a Fedinec Csilla szerk.: Magyar–magyar interdiszciplináris kutatások, intézményi együttműködések lehetősége c. kötetben, MTA MTK EB, Budapest), majd a romániai magyar felsőoktatásról (Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Támpontok egy lehetséges stratégiához. Szerk. Szikszai Mária. MTA Kolozsvári Területi Bizottsága, ábel Kiadó, Kolozsvár, 2010).

A kisebbségi közösségek „államhiányos” állapotában nehéz, szinte lehetetlen áthidalni a külön érdekeket, az érdekellentéteket, nehéz föléje emelkedni a sokféle ellenszenvnek, megosztottságnak. Az elmúlt két évtized nem a bizalmat és az összefogást erősítette Romániában sem, ellenkezőleg: fragmentálódott a romániai magyar közösség. és ez a széttöredezettség az elit értelmiséget is jellemzi, sőt részben maga is előidézője ennek a helyzetnek. Sokan gondolják úgy, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és éppen egy, az akadémiai szellemet képviselő helyi testület válhat alkalmassá arra, hogy felülemelkedjen a megosztottságon, hogy közösségi és szakmai kérdésekben feloldja az ellentéteket és az elfogultságokat. Talán ennek a jele, hogy vannak, akik határozottan igénylik a KAB partnerségét, szövetségét, mint legutóbb a 2010 októberében megalakult Erdélyi Tehetségsegítő Tanács.

Péntek János

 

Megjelent A Kolozsvári Területi Bizottság címmel a Nemzeti önismeret. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenysége 2006–2011 című, az MTA 181. közgyűlésére megjelentetett kötetben (szerk. Fedinec Csilla–Tarnóczy Mariann, 37–42).