A BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének növényökológusa, Fenesi Annamária is tagja volt annak a kutatócsoportnak, mely a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) mag- és pollenhozamát vizsgálta európai szinten. A kutatás különböző léptékben (régiók, területek és parcellák szintjén) keresi azokat a környezeti tényezőket, melyek meghatározzák az emberi egészséget, a haszonnövények terméshozamát és a biológiai sokszínűséget egyaránt veszélyeztető, invazív növény teljesítményét. Horvátország, Magyarország és Románia helyzete a legaggasztóbb – állítják a szerzők.

Az ismertető a BBTE oldalán jelent meg Serestély Zalán szerkesztésében: https://news.ubbcluj.ro/hu.

A parlagfű Észak-Amerikában őshonos, pionír, egyéves faj, mely más kontinensek környezet- és klímatípusaihoz is jól alkalmazkodik. Csírázása tavasztól kezdve hónapokig eltarthat, reproduktív szervei nyár közepén alakulnak ki. Egylaki növény, a porzók és a termő külön virágzatban található, de egyazon egyeden. Pollenje a szél közvetítésével terjed, súlyosan allergén. Nagy mennyiségű magot termel, melyek a talajra hullva nagy egyedsűrűséget eredményeznek a következő évben.

A terepmegfigyelésekre 2014-ben került sor Európa-szerte 13 országban, 39 parlagfű-populációban. Mivel a kutatók elsősorban a nem-emberi tényezők szerepére összpontosítottak a teljesítménybeli eltérések vizsgálatában, olyan területeket választottak, ahol nem folytattak gyomirtást vagy aktív mezőgazdasági tevékenységet. A megmintázott populációk a következő élőhelytípusokba tartoztak: (1) felhagyott szántóföldek, (2) gyepek, (3) infrastrukturális területek (közutak, vasúti pályák szegélye), (4) árterek, (5) ruderális helyek (romos, elhagyott raktárak, kavicsbányák, városi és ipari övezetek). A regionális szintű környezeti tényezők közé a földrajzi szélességet, hosszúságot, illetve tengerszint feletti magasságot; a terület-szintűek közé a különböző élőhelytípusokat, a talaj agyag-, valamint homoktartalmát, a csapadék mértékét, a léghőmérsékletet és a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) esetleges jelenlétét; a parcella-szintűek közé pedig csupasz földfelszín arányát, a parlagfű és a növénytakaró sűrűségét, valamint a parlagfűegyedek árnyékoltságát sorolták a kutatók.

A terület-szintű körülmények határozzák meg a leginkább az egyedek teljesítményét, a regionális és a parcella-szintű tényezők ehhez képest elenyészőbb hatással bírnak. A homokos talaj kisebb méretű, gyengébb teljesítményű egyedekhez vezet, a magas hőmérséklet sok csapadékkal társulva azonban kedvez a parlagfű növekedésének. A regionális szintű tényezők közül csak a tengerszint feletti magasság van hatással a parlagfűre, a magasság növekedésével csökken a parlagfűegyedek mérete, amit a csökkenő hőmérséklet is indokol. A parcellák szintjén megállapítható, hogy más növények jelenléte visszaszorítja a parlagfű növekedését, a növényen élősködő parlagfű-olajosbogár pedig ugyancsak korlátozza a teljesítményét a magvak növekvő mortalitása révén. Utóbbit jól példázza az olaszországi Pó-völgy esete, ahol a bogárfaj első észlelése, 2013 óta drasztikusan visszaesett a parlagfű pollentermelése.

A legkevesebb mag és pollen a ruderális területeken képződik. Az ilyen helyeken a csupasz, növénytakaró nélküli talaj kedvez a parlagfűnek, de mivel építkezési törmeléket, követ és hulladékot tartalmaz, egyben gátolja is a növekedésben. A pollensűrűség a legmagasabb a felhagyott szántóföldeken, míg a legnagyobb magsűrűség a szárazföldi úthálózat és a szállítási infrastruktúra mentén kialakult állományokban mérhető. Három európai ország emelkedik ki pollen- és maghozam szempontjából, Horvátország, Románia és Magyarország. Európában a legtöbb lebegő pollen évente a Pannon-síkságon mérhető.

A parlagfű terjedését tehát nem általános módszerekkel, regionális léptékben, hanem a helyi, terület-szintű viszonyokhoz igazodva lehetne visszaszorítani.

^[* ^] Suzanne T. E. Lommen et alii. (2018): Explaining variability in the production of seed and allergenic pollen by invasive Ambrosia artemisiifolia across Europe. Biological Invasions, 20/6, 1475–1491.