A KAB hírei

Bolyai János Tudomány és Technika háza Mvhely_2

Felavatták a Tudomány és Technika Házát

2010 december 20, hétfő

Pénteken délután az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság ünnepi ülésével felavatták a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratához közel álló, felújított Bolyai János Tudomány és Technika Házát, amely addig a szervezet megyei fiókjának volt a székháza. Az avatón Bolyai-kutatók, akadémikusok, az EMT országos és fiókszervezeteinek képviselői, tanárok, meghívottak vettek részt.

         A rendezvényen részt vevő Köllő Gábor, az EMT országos elnöke elmondta, az ünnepséget megelőző gyűlésen körvonalazták azt, hogy miben tudja támogatni majd a szervezet, illetve a Román Tudományos Akadémia a Bolyai János Tudomány és Technika Házában tervezett tevékenységeket. A folyamatoson erősödő civil tudományos társulás jelenleg hét fiókszervezettel, 11 szakosztállyal működik. Eddig sikerült 11 nemzetközi tanácskozást megszervezni, állandósítani. Jelen vannak kiadványaikkal, diákvetélkedőkkel a középiskolák életében is. A Bolyai János Tudomány és Technika Háza megerősíti a marosvásárhelyi fiókszervezetet és reményt ad arra, hogy minél több, a műszaki tudományok területéről érdeklődő középiskolás és egyetemista diákot vonjanak be az EMT tevékenységeibe.
           Weszely Tibor Bolyai-kutató elmondta, a Csegzi házaspár önzetlen munkássága révén sikerült olyan fórumot megteremteni, ahol valóban a Bolyaiak szellemi örökségének megőrzésén munkálkodhattak tudósok, művészek, tanárok. Az eddigi eredmények alapján a beruházás nem volt hiábavaló és igazi tudományos műhelymunka lesz a Bolyai János Tudomány és Technika Házában. Oláh Gál Róbert kutató az időben röpített vissza. Elmesélte, miként élte utolsó napjait Bolyai János a Bolyai János Tudomány és Technika Háza helyén állt fűtetlen helyiségben. S elárulta, különös véletlennek köszönhetően menekültek meg a kéziratok, ugyanis az akkori hatóságok azt hitték, hogy ezek katonai titkokat rejtenek, így az akkor még értéktelennek vélt dokumentumok nem kerültek tűzbe. A Bolyai-kutató is indokoltnak tartotta azt, hogy létezzen egy Bolyai kutatóközpont, s ennek méltó helye lesz majd a Bolyai János Tudomány és Technika Háza.
           Dr. Péntek János professzor, akadémikus, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke elmondta, az elhangzottak mellett fontosnak tartja, hogy a Bolyaiak szellemi örökségét ápolók átadják a fiataloknak. Ezért a Bolyai- és a megújuló energiákkal foglalkozó kutatócsoportok működésének támogatása mellett szorgalmazni fogja egy tehetségkutató központ létrehozását is, amelyet az erre vonatkozó nemzeti program is támogat. Ugyanakkor nyelvészként az erdélyi magyar tudományos nyelvhasználat fontosságára is felhívta a figyelmet, így azt is sugallta, hogy a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a jövőben foglalkozzanak a tudományos nyelv ápolásával, népszerűsítésével is. A rendezvény ünnepi Bolyai-vacsorával fejeződött be, amellyel hagyományt szeretnének teremteni. A jótékonysági estekhez hasonló rendezvénnyel, amelyet évente egyszer-kétszer szerveznének, lehetőséget teremtenének arra, hogy a két marosvásárhelyi zseni munkássága iránt érdeklődők tapasztalatokat cseréljenek és hozzájáruljanak a Bolyai János Tudomány és Technika Házának élénk tevékenységéhez.

Vajda György

Forrás: www.e-nepujsag.ro