A KAB hírei

Csányi előadása, cikk

CSINáLD, AMIT éN!
Csányi: gondolatolvasók a kutyák, és ha kell, döntenek is helyettünk

A kutya azért lett a humánetológusok nagy kedvence, amiért az etológusok sokáig hanyagolták: túlságosan „emberszerűen” viselkedik.


A Babes-Bolyai Tudományegyetem N. Iorga előadóterme kicsinek bizonyult kedd este Csányi Vilmos humánetológus előadásához. Az ELTE Etológia Tanszékének professzora az elmúlt 15 év kutatómunkáját próbálta meg másfél órában összefoglalni, ami miatt talán sokakban maradtak megválaszolatlan kérdések. Ennek ellenére a tőle megszokott módon, a laikusok számára is végig követhető és élvezhető előadást tartott, rengeteg szemléletes és gyakran humoros példával. úttörő humánetológiai-etológiai munkákról volt szó, amelyekkel az ELTE etológiai tanszékének kutatói gyakran kerültek a nemzetközi szaksajtó hasábjaira.

Sokáig az etológiai kutatások „mostohagyereke” volt a kutya,

éppen azért, mert úgy tekintettek rá, mint egyfajta „mesterséges fajra”, amely nem alkalmas az állati viselkedés tanulmányozására. és éppen ezért, az emberi viselkedés evolúciója szempontjából lett érdekes a humánetológusok számára. Az alapfelvetés az, hogy a kutya éppen olyan körülmények között él, mint amilyenben az ember, amikor még nem tudott beszélni. Egy olyan megszervezett környezetben, amelyben folyamatos együttműködésre van kényszerítve: ki kell találnia, hogy mi jár a gazdája fejében.

Csányi Vilmos


Vagyis ha megismerjük a ma élő kutyákat, akkor ebből következtethetünk az emberiség nyelv előtti evolúciós szakaszaira: az ELTé-n megkezdett kutatássorozatnak köszönhetően a „kutya-etológiát” ma már a kognitív etológia egy új ágaként ismerik el. A korábbi kutatások ugyanis az emberek és a főemlősök közötti hasonlóságokra (illetve különbségekre) fókuszáltak, amelyek a közös származásból fakadó párhuzamokkal (szakszóval homológiákkal) magyarázhatók. A kutyák esetében viszont analógiákról beszélhetünk, amelyek a közös környezetnek köszönhetően fejlődtek ki. Ha a hasonlóságok vizsgálatánál a kutya közeli rokonait, a farkast is bevonják, akkor el lehet különíteni, melyek azok a tulajdonságok, amelyeket valóban az együttélés hozott létre.

A központi kérdések tehát: melyek azok a kifejezetten emberi tulajdonságok, amelyek megkülönböztetnek minket a majmoktól. és mi az, ami ebből a kutyára is jellemző?

A humánetológusok, amikor az embert próbálják meg jellemezni, humán viselkedési komplexumról beszélnek. Ennek egyik fontos része a csoportviselkedés, vagyis az embernek az alapvető és nagyon fontos tulajdonsága, hogy csoportban szeret élni. Az ember számára legfontosabb környezete éppen a közössége: bárhova is megy, magával viszi a kultúráját. Az igazi, vagyis nem túlságosan nagy (max. 100-150 fős) közösségekben az ember arra is hajlandó, hogy saját érdekeit a közösség érdekei mögé sorolja.

A kutyák esetében is vizsgálták a szociális vonzódást: mint kiderült, a kutyák nagyon is emberszeretők, és gyakran választják inkább az ember társaságát egy másik kutya helyett. A farkasok ezzel szemben – ha nincs saját fajtársuk a közelben – inkább a kutyák társaságát választják, mintsem az emberét.

Ebben a gondolatrendben az ELTE kutatói sokat vizsgálták az ember-kutya együttműködés egy nagyon tipikus formáját: a vakvezető kutyák és gazdáik interakcióját. Egy megfigyelés-sorozatban azt követték, hogy az egyes cselekvések kezdeményezése kitől származik. Mint kiderült, a kutyák és gazdáik esetében 50-50%-os volt a döntési arány, vagyis fele arányban a kutya vette át a kezdeményezést. Az izgalmas következtetés az volt, hogy úgy tűnik, a kutya képes döntést hozni a gazdája helyett, sőt azt is megérzi, mikor kell ezt megtennie. A kutya nem mechanikusan cselekszik, hanem tényleg megérti, hogy neki mi a dolga. Semmilyen más állat nem képes erre.

(fotók: Dunai László)


Utánozó majom helyett utánozó kutyát kellene mondanunk?

A szinkronizációs képesség szintén nagyon fontos emberi tulajdonság. Ennek egyik fontos eleme az érzelmi szinkronizáció képessége, vagyis az empátia, ami a csimpánzokra például nem jellemző. Egy majom nem számíthat együttérzésre társai részéről, ha gyengének vagy betegnek mutatkozik.

De ide tartozik az imitáció kérdése is: a közhiedelemmel ellentétben a majmok nem is tudnak jól utánozni, „majmolni”: ez inkább az emberekre jellemző. A csimpánzok csak a domináns egyedeket utánozzák, vagy az anyától lesnek el különböző műveleteket a kölykök.

Az, amit egy 4-5 éves gyerek 5-10 perc alatt elsajátít, annak megtanulására a majmoknak 3-4 évbe is beletelik. Az állatok esetében tehát kizárólag emulációról beszélhetünk: ez azt jelenti, hogy csak arra képesek, hogy megértsék, valamit csinálni kellene és addig próbálkoznak, amíg véletlenül sikerül. Azt, hogy hogyan csinálják, nem képesek leutánozni.

úgy tűnik azonban, hogy a majmokkal ellentétben a kutyák imitációban is nagyon jól teljesítenek. A kutya, az emberhez hasonlóan képes egyfajta szociális tanulásra. A kísérletek szerint, ha a gazda megmutatja, hogyan kell egy feladatot megoldani (például hogyan kell egy labdaadogatóból egy kallantyú lenyomásával kiszedni a labdát), akkor a kutya nagyon hamar megtanulja, méghozzá úgy, hogy leutánozza a mozdulatot. A Csináld, amit én!, azaz Do as I do! típusú kísérleteket korábban csimpánzokkal és delfinekkel végezték el.

A csimpánzoknak például három hónap tanulás kellett egy-egy feladathoz, a kutyák esetében sokkal rövidebb ez az idő: néhány hét is elég. A másik érdekes eredmény az volt, hogy amíg a farkas és a csimpánz egyáltalán nem tanulja meg értelmezni az ujjal való rámutatást (bár a csimpánz megtanulhatná, ha akarná, mert okosabb, mint egy kutya, de őt egyszerűen nem érdekli, hogy mit mutogatunk neki), a kutya erre pillanatok alatt képes.


Itt a bot, hol a bot

A konstrukciós képesség állatoknál kizárólag ösztönös, genetikailag irányított szinten valósul meg, például a hódvárak építése. Az embernél viszont nagyon komplex formákat ér el, ilyenek például a nyelvi, tárgyi, szociális konstrukciók. A csoport önmagát konstruálja: így jön létre a kultúra. állatok esetében nem beszélhetünk kommunikációról, csak egy 10-15 jelből álló rendszerről, amelyek azonban aktusokat jelentenek, nem gondolatokat közvetítenek.

Máig vitatott kérdés, hogy van-e elmeteóriája a csimpánzoknak, vagyis tudnak-e gondolkodni arról, hogy mi van egy másik csimpánz, vagy egy ember fejében. Ezzel szembe úgy tűnik, a kutyák ki tudják találni, mire gondol a gazdájuk. Egy kísérletsorozatban kutyaeledelt dugtak el úgy, hogy a gazda nem tudta, hol van, csak a kutya látja a rejtekhelyet. Amikor a gazda bejön, a kutya megmutatja neki, hogy hol kell keresnie. A csavar az, hogy a megszerzéséhez egy bot is szükséges, amit egy ideig egy jól látható helyen megtalál a gazda. Később viszont a kísérletvezető azt is eldugja: a kutya ekkor – a kisgyerekekhez hasonlóan –, előbb a bot helyét mutatja meg, mert tudja, hogy az embernek szüksége lesz rá, és nincs honnan tudnia, hogy hol az új helye.


A szabály az szabály, ha értelmetlen is

A kutyák képesek a szociális tanulás képességére, ezt is sikerült egy kísérletsorozattal igazolni: az eredmények a Science tudományos szaklapban jelentek meg tavaly év végén. Ezzel kapcsolatos írásunkat lásd itt.

A kutyák ráadásul a szabálykövetésre is képesek, a gyerekekhez hasonlóan hamar megtanulják, hogy egy játékban milyen szabályok vannak, és ragaszkodnak azok betartásához, még akkor is, ha azok egy adott helyzetben már értelmüket vesztik. Például előbb a korábban megszokott, megtanult helyeken keresik az eldugott labdát, még akkor is, ha látják és tudják, hogy az ezúttal a kísérletvezető zsebébe került.

Az előadásból a kísérletek hátteréről, az esetleges nehézségekről is sok részlet kiderült. Egy érdekes vonatkozás, hogy sok kísérletben a „kontrollcsoportot” a farkasok jelentették. De „agyonszelídített” farkasokra volt szükség: ehhez pedig az kellett, hogy pár napos koruk óta az etológusok neveljék őket. A kísérletben résztvevő diáklányok ezért állandóan hordozókendőben magukra kötve hordták a kis farkasokat, időnként még vizsgázni is így mentek el.

Szerző: Gy. A.

 

 

CSINáLD, AMIT éN!
Csányi: gondolatolvasók a kutyák, és ha kell, döntenek is helyettünk

A kutya azért lett a humánetológusok nagy kedvence, amiért az etológusok sokáig hanyagolták: túlságosan „emberszerűen” viselkedik.


A Babes-Bolyai Tudományegyetem N. Iorga előadóterme kicsinek bizonyult kedd este Csányi Vilmos humánetológus előadásához. Az ELTE Etológia Tanszékének professzora az elmúlt 15 év kutatómunkáját próbálta meg másfél órában összefoglalni, ami miatt talán sokakban maradtak megválaszolatlan kérdések. Ennek ellenére a tőle megszokott módon, a laikusok számára is végig követhető és élvezhető előadást tartott, rengeteg szemléletes és gyakran humoros példával. úttörő humánetológiai-etológiai munkákról volt szó, amelyekkel az ELTE etológiai tanszékének kutatói gyakran kerültek a nemzetközi szaksajtó hasábjaira.

Sokáig az etológiai kutatások „mostohagyereke” volt a kutya,

éppen azért, mert úgy tekintettek rá, mint egyfajta „mesterséges fajra”, amely nem alkalmas az állati viselkedés tanulmányozására. és éppen ezért, az emberi viselkedés evolúciója szempontjából lett érdekes a humánetológusok számára. Az alapfelvetés az, hogy a kutya éppen olyan körülmények között él, mint amilyenben az ember, amikor még nem tudott beszélni. Egy olyan megszervezett környezetben, amelyben folyamatos együttműködésre van kényszerítve: ki kell találnia, hogy mi jár a gazdája fejében.

Csányi Vilmos


Vagyis ha megismerjük a ma élő kutyákat, akkor ebből következtethetünk az emberiség nyelv előtti evolúciós szakaszaira: az ELTé-n megkezdett kutatássorozatnak köszönhetően a „kutya-etológiát” ma már a kognitív etológia egy új ágaként ismerik el. A korábbi kutatások ugyanis az emberek és a főemlősök közötti hasonlóságokra (illetve különbségekre) fókuszáltak, amelyek a közös származásból fakadó párhuzamokkal (szakszóval homológiákkal) magyarázhatók. A kutyák esetében viszont analógiákról beszélhetünk, amelyek a közös környezetnek köszönhetően fejlődtek ki. Ha a hasonlóságok vizsgálatánál a kutya közeli rokonait, a farkast is bevonják, akkor el lehet különíteni, melyek azok a tulajdonságok, amelyeket valóban az együttélés hozott létre.

A központi kérdések tehát: melyek azok a kifejezetten emberi tulajdonságok, amelyek megkülönböztetnek minket a majmoktól. és mi az, ami ebből a kutyára is jellemző?

A humánetológusok, amikor az embert próbálják meg jellemezni, humán viselkedési komplexumról beszélnek. Ennek egyik fontos része a csoportviselkedés, vagyis az embernek az alapvető és nagyon fontos tulajdonsága, hogy csoportban szeret élni. Az ember számára legfontosabb környezete éppen a közössége: bárhova is megy, magával viszi a kultúráját. Az igazi, vagyis nem túlságosan nagy (max. 100-150 fős) közösségekben az ember arra is hajlandó, hogy saját érdekeit a közösség érdekei mögé sorolja.

A kutyák esetében is vizsgálták a szociális vonzódást: mint kiderült, a kutyák nagyon is emberszeretők, és gyakran választják inkább az ember társaságát egy másik kutya helyett. A farkasok ezzel szemben – ha nincs saját fajtársuk a közelben – inkább a kutyák társaságát választják, mintsem az emberét.

Ebben a gondolatrendben az ELTE kutatói sokat vizsgálták az ember-kutya együttműködés egy nagyon tipikus formáját: a vakvezető kutyák és gazdáik interakcióját. Egy megfigyelés-sorozatban azt követték, hogy az egyes cselekvések kezdeményezése kitől származik. Mint kiderült, a kutyák és gazdáik esetében 50-50%-os volt a döntési arány, vagyis fele arányban a kutya vette át a kezdeményezést. Az izgalmas következtetés az volt, hogy úgy tűnik, a kutya képes döntést hozni a gazdája helyett, sőt azt is megérzi, mikor kell ezt megtennie. A kutya nem mechanikusan cselekszik, hanem tényleg megérti, hogy neki mi a dolga. Semmilyen más állat nem képes erre.

(fotók: Dunai László)


Utánozó majom helyett utánozó kutyát kellene mondanunk?

A szinkronizációs képesség szintén nagyon fontos emberi tulajdonság. Ennek egyik fontos eleme az érzelmi szinkronizáció képessége, vagyis az empátia, ami a csimpánzokra például nem jellemző. Egy majom nem számíthat együttérzésre társai részéről, ha gyengének vagy betegnek mutatkozik.

De ide tartozik az imitáció kérdése is: a közhiedelemmel ellentétben a majmok nem is tudnak jól utánozni, „majmolni”: ez inkább az emberekre jellemző. A csimpánzok csak a domináns egyedeket utánozzák, vagy az anyától lesnek el különböző műveleteket a kölykök.

Az, amit egy 4-5 éves gyerek 5-10 perc alatt elsajátít, annak megtanulására a majmoknak 3-4 évbe is beletelik. Az állatok esetében tehát kizárólag emulációról beszélhetünk: ez azt jelenti, hogy csak arra képesek, hogy megértsék, valamit csinálni kellene és addig próbálkoznak, amíg véletlenül sikerül. Azt, hogy hogyan csinálják, nem képesek leutánozni.

úgy tűnik azonban, hogy a majmokkal ellentétben a kutyák imitációban is nagyon jól teljesítenek. A kutya, az emberhez hasonlóan képes egyfajta szociális tanulásra. A kísérletek szerint, ha a gazda megmutatja, hogyan kell egy feladatot megoldani (például hogyan kell egy labdaadogatóból egy kallantyú lenyomásával kiszedni a labdát), akkor a kutya nagyon hamar megtanulja, méghozzá úgy, hogy leutánozza a mozdulatot. A Csináld, amit én!, azaz Do as I do! típusú kísérleteket korábban csimpánzokkal és delfinekkel végezték el.

A csimpánzoknak például három hónap tanulás kellett egy-egy feladathoz, a kutyák esetében sokkal rövidebb ez az idő: néhány hét is elég. A másik érdekes eredmény az volt, hogy amíg a farkas és a csimpánz egyáltalán nem tanulja meg értelmezni az ujjal való rámutatást (bár a csimpánz megtanulhatná, ha akarná, mert okosabb, mint egy kutya, de őt egyszerűen nem érdekli, hogy mit mutogatunk neki), a kutya erre pillanatok alatt képes.


Itt a bot, hol a bot

A konstrukciós képesség állatoknál kizárólag ösztönös, genetikailag irányított szinten valósul meg, például a hódvárak építése. Az embernél viszont nagyon komplex formákat ér el, ilyenek például a nyelvi, tárgyi, szociális konstrukciók. A csoport önmagát konstruálja: így jön létre a kultúra. állatok esetében nem beszélhetünk kommunikációról, csak egy 10-15 jelből álló rendszerről, amelyek azonban aktusokat jelentenek, nem gondolatokat közvetítenek.

Máig vitatott kérdés, hogy van-e elmeteóriája a csimpánzoknak, vagyis tudnak-e gondolkodni arról, hogy mi van egy másik csimpánz, vagy egy ember fejében. Ezzel szembe úgy tűnik, a kutyák ki tudják találni, mire gondol a gazdájuk. Egy kísérletsorozatban kutyaeledelt dugtak el úgy, hogy a gazda nem tudta, hol van, csak a kutya látja a rejtekhelyet. Amikor a gazda bejön, a kutya megmutatja neki, hogy hol kell keresnie. A csavar az, hogy a megszerzéséhez egy bot is szükséges, amit egy ideig egy jól látható helyen megtalál a gazda. Később viszont a kísérletvezető azt is eldugja: a kutya ekkor – a kisgyerekekhez hasonlóan –, előbb a bot helyét mutatja meg, mert tudja, hogy az embernek szüksége lesz rá, és nincs honnan tudnia, hogy hol az új helye.


A szabály az szabály, ha értelmetlen is

A kutyák képesek a szociális tanulás képességére, ezt is sikerült egy kísérletsorozattal igazolni: az eredmények a Science tudományos szaklapban jelentek meg tavaly év végén. Ezzel kapcsolatos írásunkat lásd itt.

A kutyák ráadásul a szabálykövetésre is képesek, a gyerekekhez hasonlóan hamar megtanulják, hogy egy játékban milyen szabályok vannak, és ragaszkodnak azok betartásához, még akkor is, ha azok egy adott helyzetben már értelmüket vesztik. Például előbb a korábban megszokott, megtanult helyeken keresik az eldugott labdát, még akkor is, ha látják és tudják, hogy az ezúttal a kísérletvezető zsebébe került.

Az előadásból a kísérletek hátteréről, az esetleges nehézségekről is sok részlet kiderült. Egy érdekes vonatkozás, hogy sok kísérletben a „kontrollcsoportot” a farkasok jelentették. De „agyonszelídített” farkasokra volt szükség: ehhez pedig az kellett, hogy pár napos koruk óta az etológusok neveljék őket. A kísérletben résztvevő diáklányok ezért állandóan hordozókendőben magukra kötve hordták a kis farkasokat, időnként még vizsgázni is így mentek el.

Szerző: Gy. A.