A KAB hírei

Doktori védések a Bölcsészettudományi Karon

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Doktori Iskolájának két nyilvános doktori védésére kerül sor a következő napokban:

Gál Tünde Szociokulturális változások a kolozsvári hóstáti közösségben. életmódbeli változások öt hóstáti család három nemzedékének életében címû doktori értekezésének tudományos irányítója dr. Pozsony Ferenc, egyetemi tanár (BBTE, Kolozsvár). Opponensek: dr. Bartha Elek, egyetemi tanár (Debreceni Tudományegyetem, Debrecen), dr. Zsigmond Gyõzõ, egyetemi tanár (Bukaresti Tudományegyetem, Bukarest), dr. Rüsz – Fogarasi Enikõ, egyetemi docens (BBTE, Kolozsvár). A bizottság elnöke dr. Egyed Emese, egyetemi tanár (BBTE, Kolozsvár)

Az értekezés nyilvános védésére 2012. november 9-én, pénteken 12 órától kerül sor a BBTE Bölcsészettudományi Karának Popovici termében.

Tőkés Orsolya A magyar romantikus dráma – Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című disszertációjának vezetője dr. Egyed Emese egyetemi tanár (BBTE, Kolozsvár), opponensei dr. Sirató Ildikó kutató, osztályvezető (OSzK – Színházi Tár, Budapest), dr. Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi docens (Művészeti Egyetem, Marosvásárhely), dr. Kötő József egyetemi docens (BBTE, Kolozsvár), dr. Visky András egyetemi docens (BBTE, Kolozsvár). A bizottság elnöke dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár (BBTE, Kolozsvár).

A nyilvános védés helyszíne és időpontja: a Bölcsészettudományi Kar Popovici terme, 2012. november 12. hétfő, 10 óra.

Mindkét értekezés megtekinthetõ a BBTE BTK magyar tanszékeinek könyvtárában.