A KAB hírei

Elhunyt Kiss András

Elhunyt Kiss András

életének 92. évében, 2013. november 17-én elhunyt  Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, az MTA külső köztestületi tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori főtitkára és alelnöke.

Történetkutató és tudományszervező munkássága jól  megérdemelt jutalmaként 2013. november 4-én Magdó János kolozsvári főkonzultól vehette át  a Magyar érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Tisztelői, barátai, pályatársai november 20-án, szerdán 13 órakor kísérik utolsó útjára, a Házsongárdi temetőbe.

 

Sipos Gábor történész nekrológja a kolozsvári Szabadság című újságban

 

Alig két hete köszönthettem e hasábokon kitüntetése alkalmából, és most halálhírét véve keresem a személyiségéhez méltó megemlékező szavakat. Hosszú és termékeny levéltáros és történetkutató életpályájának eredményeit, köteteit és tanulmányait, levéltári segédleteit és népszerűsítő újságcikkeit már a 80. születésnapjára készült emlékkönyv is számba vette, és örömmel tapasztalhattuk, hogy életének kilencvenedik évtizedében sem tette le a tollat.

Most inkább az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében végzett sokrétű tevékenységéről szólnék, amely az intézményszervezés mellett az új történetkutató nemzedék nevelését is magába foglalta.

Még egyetemi hallgató korában, 1942-ben ismerte meg az erdélyi tudományművelés nagy hagyományú egyesületét, figyelemmel kísérte 1945 utáni egyre nehezedő sorsát, örömmel tapasztalta ugyanakkor az EME-gyűjtemények önállósodásának első lépését, a múzeumi levéltár külön helyiségbe költözését. A múzeumi levéltár munkatársai, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond támogatták a jogászból levéltárossá lett Kiss András szakmai fejlődését, aki állami levéltári és otthoni kutatóműhelyében – az EME megszüntetése után is – mestereihez hasonlóan ugyanolyan céltudatossággal végezte munkáját, mintha létezne az erdélyi magyar történetkutatást egybehangoló egyesület. Magától értetődő tehát, hogy amikor a romániai változások lehetővé tették az intézményszervezést, 1990 januárjától Kiss András megbízott, majd választott főtitkárként intézte a munkáját újrakezdő tudományos egyesület ügyeit.

Főtitkári, később alelnöki minőségében rengeteget dolgozott – Jakó Zsigmonddal, Benkő Samuval, Jenei Dezsővel és Egyed ákossal karöltve – a működését vagyontalanul, gyűjteményeitől megfosztottan újraindító EME megerősítésén. Jogász gondolkodásmódja és levéltáros tapasztalata nagyban hozzájárult az egyesület tekintélyének emeléséhez, az új gyűjtemények kialakításához. örömmel vette ki a részét a hagyományosan az EME-re háruló tudományos feladatoknak a megoldásából, így az Erdélyi magyar szótörténeti tár egymást követő kötetei lektorálta, és a szerkesztés munkájának szervezését is sokáig magára vállalta.

A Múzeum-Egyesület formálódó kutatóintézetébe került fiatal történész és nyelvész szakemberek rengeteget tanulhattak tőle, egyetemi előadásokat felülmúló szakszerűséggel kaptak felvilágosítást Erdély koraújkori jogtörténetéből, az egykori levéltárképző intézmények és családok múltjából, ráadásul mindezt kötetlen formában, barátságos beszélgetések keretében.

Egyébként egész pályáját végigkísérte a szíves tájékoztatás, az érdeklődő kutatók, határon innen és túl mindig alapos, mástól nem is remélhető eligazításokat kaptak tőle, sőt saját céduláit is önzetlenül bocsátotta azok rendelkezésére, akiknél megtapasztalta a komoly tudományos érdeklődést és a kitartó munkát.

Egyenessége, becsületessége, a divatos irányzatokra nem figyelő szókimondása tette érdemessé – gazdag tudományos munkássága mellett – azokra az elismerésekre, amelyekben élete utolsó két évtizedében méltán részesült. Erdély és Kolozsvár közönsége most szegényebb lett egy történetkutató tudós levéltárossal, könyvekbe zárt életműve azonban velünk marad, derűs egyénisége pedig sokáig példakép marad sokunknak.

Forrás: mta.hu

Elhunyt Kiss András

életének 92. évében, 2013. november 17-én elhunyt  Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, az MTA külső köztestületi tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori főtitkára és alelnöke.

Történetkutató és tudományszervező munkássága jól  megérdemelt jutalmaként 2013. november 4-én Magdó János kolozsvári főkonzultól vehette át  a Magyar érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Tisztelői, barátai, pályatársai november 20-án, szerdán 13 órakor kísérik utolsó útjára, a Házsongárdi temetőbe.

 

Sipos Gábor történész nekrológja a kolozsvári Szabadság című újságban

 

Alig két hete köszönthettem e hasábokon kitüntetése alkalmából, és most halálhírét véve keresem a személyiségéhez méltó megemlékező szavakat. Hosszú és termékeny levéltáros és történetkutató életpályájának eredményeit, köteteit és tanulmányait, levéltári segédleteit és népszerűsítő újságcikkeit már a 80. születésnapjára készült emlékkönyv is számba vette, és örömmel tapasztalhattuk, hogy életének kilencvenedik évtizedében sem tette le a tollat.

Most inkább az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében végzett sokrétű tevékenységéről szólnék, amely az intézményszervezés mellett az új történetkutató nemzedék nevelését is magába foglalta.

Még egyetemi hallgató korában, 1942-ben ismerte meg az erdélyi tudományművelés nagy hagyományú egyesületét, figyelemmel kísérte 1945 utáni egyre nehezedő sorsát, örömmel tapasztalta ugyanakkor az EME-gyűjtemények önállósodásának első lépését, a múzeumi levéltár külön helyiségbe költözését. A múzeumi levéltár munkatársai, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond támogatták a jogászból levéltárossá lett Kiss András szakmai fejlődését, aki állami levéltári és otthoni kutatóműhelyében – az EME megszüntetése után is – mestereihez hasonlóan ugyanolyan céltudatossággal végezte munkáját, mintha létezne az erdélyi magyar történetkutatást egybehangoló egyesület. Magától értetődő tehát, hogy amikor a romániai változások lehetővé tették az intézményszervezést, 1990 januárjától Kiss András megbízott, majd választott főtitkárként intézte a munkáját újrakezdő tudományos egyesület ügyeit.

Főtitkári, később alelnöki minőségében rengeteget dolgozott – Jakó Zsigmonddal, Benkő Samuval, Jenei Dezsővel és Egyed ákossal karöltve – a működését vagyontalanul, gyűjteményeitől megfosztottan újraindító EME megerősítésén. Jogász gondolkodásmódja és levéltáros tapasztalata nagyban hozzájárult az egyesület tekintélyének emeléséhez, az új gyűjtemények kialakításához. örömmel vette ki a részét a hagyományosan az EME-re háruló tudományos feladatoknak a megoldásából, így az Erdélyi magyar szótörténeti tár egymást követő kötetei lektorálta, és a szerkesztés munkájának szervezését is sokáig magára vállalta.

A Múzeum-Egyesület formálódó kutatóintézetébe került fiatal történész és nyelvész szakemberek rengeteget tanulhattak tőle, egyetemi előadásokat felülmúló szakszerűséggel kaptak felvilágosítást Erdély koraújkori jogtörténetéből, az egykori levéltárképző intézmények és családok múltjából, ráadásul mindezt kötetlen formában, barátságos beszélgetések keretében.

Egyébként egész pályáját végigkísérte a szíves tájékoztatás, az érdeklődő kutatók, határon innen és túl mindig alapos, mástól nem is remélhető eligazításokat kaptak tőle, sőt saját céduláit is önzetlenül bocsátotta azok rendelkezésére, akiknél megtapasztalta a komoly tudományos érdeklődést és a kitartó munkát.

Egyenessége, becsületessége, a divatos irányzatokra nem figyelő szókimondása tette érdemessé – gazdag tudományos munkássága mellett – azokra az elismerésekre, amelyekben élete utolsó két évtizedében méltán részesült. Erdély és Kolozsvár közönsége most szegényebb lett egy történetkutató tudós levéltárossal, könyvekbe zárt életműve azonban velünk marad, derűs egyénisége pedig sokáig példakép marad sokunknak.

Forrás: mta.hu