Az erdélyi magyar civil – pártstruktúrákon kívüli – disszidencia az 1980-as évek elejétől kezdett erőteljesebben megnyilvánulni, és az egyéni ellenzékiségen túl, elsősorban a kis értelmiségi csoportok tevékenységével az erdélyi városokban és Bukarestben kapott kifejezést. Ez a tanulmány azokkal foglalkozik, akik első látásra a Ceaușescu-diktatúra emberi jogi ellenzékeként a leghangosabbnak bizonyultak. Amellett érvel, hogy a nagyváradi Ellenpontok szamizdat ügye, szerkesztőinek felmentésével, egyrészt fordulópontot jelentett az irodalomtörténész Cseke-Gyimesi Éva és a költő Szőcs Géza kulturális ellenzéki tevékenységében, a Limes Kör tagjai, továbbá a kolozsvári Kiáltó Szó szamizdat szerkesztői számára; másrészt természetes fejlődési folyamatba integrálódva, példájukkal polgári ellenállásra ösztönözték a romániai magyar kisebbségi értelmiséget. Ezek az esetek beilleszthetők Kacper Szulecki ideáltipikus disszidens modelljébe és az általa javasolt „disszidens háromszögbe”, amelyben három olyan tényezőt sorol fel, amelyek lehetővé teszik a disszidentizmust: 1. Nyílt, legális, erőszakmentes, az elnyomással szembenéző ellenzékiség 2. Hazai gyalázat és hírnév 3. Nyugati figyelem, transznacionális kapcsolatok és kívülről jövő felhatalmazás. A megközelítés során a szerző a bukaresti Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárának megfigyelési–adatgyűjtő dossziéi – Tóth Károly Antal, Szőcs Géza, Cseke-Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv, illetve Balázs Sándor aktái – mellett, az oral history módszerével készített életútinterjúkra, az emlékezetanyagokra, illetve a szakirodalomra támaszkodott.

A tanulmány adatai:
Jánosi Csongor
Transylvanian Hungarian dissent in the 1980s. Forms of expression: samizdat, individual attitude, underground scientific circle
Betekintő, Social Resistance – 4/2022 English Issue, 15–43.