Az erdélyi tudomány hírei

Középső miocén (késő bádeni) aprógerincesek Hidasról

Kutatásunk során a mecseki középső miocén Hidas formáció egy felhagyott bányaterületének mésziszap ágyából a 2022-ben feltárt fosszilis aprógerinces faunát vizsgáltunk, amelynek a kialakulása a késő bádeni időszakra tehető (13,3-13,5 millió éve). A felismert kétéltűek és hüllők (gőték, békák, gyíkok és kígyók csontmaradványai) az egykori vizes és vízközeli élőhelyeket népesítették be. A krokodilok (Diplocynodon sp.) az akkori Közép Európa szubtrópusi klímájára voltak jellemzőek, míg a kisemlősök közül a pelék és repülő mókusok, valamint egyes hörcsög-félék (Democricetodon és Megacricetodon) a meleg és csapadékos éghajlatú erdős területeket népesítették be. Bár az ősföldrajzi rekonstrukciók szigetcsoportként ábrázolják az adott területet, ahol a mai Mecsek hegység csak egyike volt az egykori szigeteknek, a fauna mégsem mutatta a szigetekre jellemző ősállatföldrajzi sajátosságokat (pl. gigantizmus vagy bennszülött fajok megléte). A fauna, a mostani eredményeink alapján, inkább egy északi és keleti irányban időleges szárazulati kapcsolatokkal jellemezhető szigetcsoport lehetett, ahol nem gördült lényeges fizikai akadály az aprógerinces fajok elterjedése útjába.

A tanulmány adatai:

Middle Miocene (Late Badenian) microvertebrates from Hidas, SW Hungary

Szerző: Hír János, Venczel Márton, Sebe Krisztina

Forrás: Geologia Croatica (ISSN: 1330-030X), 2024. Volume: 77, Issue: 1, Pages: 15-28.