A világjárvány olyan nézőpontokat és viszonyulásmódokat hozott és hoz be a színházaink működésébe, amelyeket már csak a színháztörténet krízishelyzeteinek emlékezete őriz, vagy pedig zömmel más művészetek (film, videó, egyéb vizuális médiumok) területén érvényesek. Ezeknek a megfontolásoknak és mediális formáknak a közegében alakul újra az egyén és közösség színházi szerepe, működése, megnyilvánulásuk lehetősége. Shakespeare Globe Színházában ugyanolyan zsúfoltan állt a közönség, mint délután 3 körül a budapesti metrókon – ám azóta a pandémia két éve gyökeresen megváltoztatta kulturális szokásainkat és a bizalom struktúráját. Lehet-e bizalom nélkül / vak bizalommal színházat csinálni, nézni, szervezni? Korábbi morális és kulturális attitűdjeink átépíthetők-e, és erre a folyamatra vajon mennyire alkalmasak-e jelenlegi színházi intézményeink?