Megjelent A moldvai magyar tájnyelv szótára I. kötetének második része és II. kötete, és ezzel befejeződött a másfél évtizede készülő szótár kiadása. A szótárat Péntek János szerkesztette, és az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadója adta ki a magyar kormány támogatásával. Ezzel teljesült a nagy elődök: Csűry Bálint, Szabó T. Attila és Márton Gyula szándéka, akiknek életidejéből nem futotta ennek a munkának a megvalósítására. A szótár jórészt azt a kolozsvári nyelvészeti tanszék archívumában őrzött nyelvi anyagot dolgozta föl, amelyet nyelvföldrajzi kutatásaik során az előző század közepén jegyeztek le a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók. Ezt egészítették ki a következő nemzedék (Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc és mások) századvégi gyűjtései.  

A moldvai tájnyelv beszélői, akikre az elmúlt kétszázötven évben a „csángó” név ragadt, közel nyolcszáz éve élnek Moldvában, a magyar nyelvterületen kívül. Nyelvi szigethelyzetükben zárványként őrizték a múlt nyelvi kincseit, reliktumait, mezőségi és székely örökségét, és közben az ott beszélt román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá kerültek. A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett, a nyelvcsere következtében a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott. Attól lehet tartani, hogy ez a szótár egy eltűnő magyar nyelvváltozat szókincsét örökíti meg.

A nyelvváltozat nagyfokú rétegzettsége és kevertsége tette szükségessé, hogy a szótár két részből álló első kötete mellett, amelyben a moldvai tájszavak értelmezését magyar, román és angol nyelven adja meg, legyen egy „fordított” második kötete, „közmagyar–moldvai magyar” része, amely az elsőre visszautalva azt tartalmazza, hogy általánosan ismert fogalmainknak milyen nyelvi jelölői, szavai, kifejezései vannak a moldvaiban. Ezt a második kötetet rajzok, fényképek illusztrálják.