Az erdélyi tudomány hírei
- Tájkép blog 2014 - 2019. LE:NOTRE hírek
- A kettős elem víz és a befogadás az építészeti programokba a 20. század első felében
- Építészeti örökség és archetipikus tájképi megközelítések a környezeti veszélyekkel szemben
- Az utcaprofil kialakításának adaptálása természetalapú megoldások alkalmazásával az új városrészekben és az épületek utólagos átalakításában
- Molekulák ionizációja elektronokkal és pozitronokkal
- A madarak oxidatív állapotának kapcsolata a repülés energetikájához kapcsolódó tulajdonságokkal
- Aranyosszéki katonatörténetek: Néprajzi, antropológiai elemzés
- Univerzális exponenciális skálázódás az axonhossz-eloszlásokban egy durva felbontási modellen keresztül
- Normalizált q-Bessel függvények csillagszerűségi sugarának aszimptotikus hatványsora
- Az IGF-1 ivarfüggő oxidatív károsodást és mortalitást okoz
- Az agy dinamikájának hátterében a robusztus funkcionális architektúrát meghatározó komplex korrelációs mintázatok hierarchiája áll
- A vallás szerepe az etnokulturális identitások (újra)termelésében - nemzetközi konferencia
- Nyelvész életidők, életpályák Erdélyben címmel jelent meg Péntek János új tanulmánykötete
- A BBTE és a TINS kutatói forradalmi módszert dolgoztak ki az agy aktivitásának tanulmányozására
- Egylépcsős technika klórzoxazon-tartalmú amorf szilárd diszperzió előállítására centrifugális szálképző eljárással
- Pályázati lehetőségek a Domusnál
- A Loktanella atrilutea-ból származó fenilalanin ammónia-liáz biokatalitikus felhasználási lehetőségei
- Az Ureibacillus thermosphaericus-ból származó rekombináns D-aminosav dehidrogenáz immobilizálása
- Kutatásszemléleti, -módszertani és -történeti összefüggések a magyar néprajztudományban - konferenciafelhívás
- A tollakból mért δ34S izotóp földrajzi eloszlása Európában
Szinkronhullámok lokálisan kapcsolt oszcillátorsokaságban
Újszerű szinkronizációs formákat vizsgált a BBTE Magyar Fizika Intézetének egy kutatócsoportja. A kutatás célja a lokálisan csatolt oszcillátorrendszerekben megfigyelt szinkronizáció alaposabb megismerése volt, különös tekintettel a rendszer végállapotainak előrejelezhetőségére.
A spontán szinkronizáció legismertebb hétköznapi formái a vastaps, tücskök és békák hangjainak vagy bizonyos szentjánosbogár-fajták éjjeli felvillanásainak kollektív viselkedése. Gyakran demonstrálják még a jelenséget közös, mozgó platformra helyezett metronómok rendszerének szinkronizációjával is. Ezekben a példákban a szinkronizáció az egyedek közti kölcsönhatás miatt valósulhat meg, ugyanis mind az emberek, mind a tücskök, békák, szentjánosbogarak és a metronómok viselkedését (tapsolás/felvillanás/hangkibocsátás/kilengés üteme) is befolyásolja a rendszer többi elemének állapota. Míg a taps esetében a kölcsönhatás hallás útján valósul meg, addig a metronómoknál a csatolás a közös felfüggesztés által, mechanikai úton jön létre. Fontos megjegyezni, hogy a fenti példák esetében a kölcsönhatás globális, vagyis mindenki mindenkivel csatolt. Ezt a tapsoló tömeg esetén úgy lehet megfogalmazni, hogy mindenki tapsolását halljuk és figyeljük, még akkor is, ha az emberi fül nem képes külön-külön feldolgozni őket.
Létezhet azonban másféle csatolási forma is, ahol a kölcsönhatás erőssége gyorsan csökken a távolsággal, így csak a közvetlen környezetünk állapotát ismerjük. Ilyen esetben lokális csatolásról beszélünk. A lokális kölcsönhatásra gyakori példa a mexikói hullám, amikor a stadionokban a szurkolók hullámszerűen, egymást követve ugranak fel székeikből.
Ezen jelenségek tanulmányozására célszerű egyszerű elméleti modelleket használni. Ilyen modell a klasszikus Kuramoto modell, ahol minden egyedet egy oszcillátor, más néven rotátor helyettesít, melyekkel egyszerűen szimulálhatóak az időben periodikus kollektív viselkedésformák. A lokális kölcsönhatás legegyszerűbben úgy valósítható meg, hogy a rotátorokat gyűrű alakban helyezzük el, mindegyiket a két első szomszédjához csatolva. Az így kapott rendszerben a mexikói hullámhoz hasonló, dinamikusan stabil állapotok figyelhetőek meg. Ezekben az állapotokban a szomszédok közötti fáziskülönbségek időben állandóak. Mivel a gyűrű zárt, a hullámoknak is záródniuk kell, így csak jól meghatározott fáziskülönbségek lehetségesek. A megengedett állapotok száma tehát véges és ezekből csak néhány lesz időben stabil.
A dinamikusan stabil állapotok feltérképezésén kívül egy érdekes feladat az, hogy előre lehessen jelezni, hogy a rendszer végül melyiket választja ki ezek közül. A kutatók kétféle módszert is javasolnak, amelyekkel véltelenszerű kezdeti állapotokból kiindulva kellő pontossággal megjósolhatóak a kialakuló mintázatok.
A kutatás eredményeiről bővebben a Communcations in Nonlinear Science and Numerical Simulation folyóiratban (Web of Science, D1 besorolású) lehet olvasni [1], illetve megtekinthető a szerzők által készített videóabsztrakt is.
Újszerű szinkronizációs formákat vizsgált a BBTE Magyar Fizika Intézetének egy kutatócsoportja. A kutatás célja a lokálisan csatolt oszcillátorrendszerekben megfigyelt szinkronizáció alaposabb megismerése volt, különös tekintettel a rendszer végállapotainak előrejelezhetőségére.
A spontán szinkronizáció legismertebb hétköznapi formái a vastaps, tücskök és békák hangjainak vagy bizonyos szentjánosbogár-fajták éjjeli felvillanásainak kollektív viselkedése. Gyakran demonstrálják még a jelenséget közös, mozgó platformra helyezett metronómok rendszerének szinkronizációjával is. Ezekben a példákban a szinkronizáció az egyedek közti kölcsönhatás miatt valósulhat meg, ugyanis mind az emberek, mind a tücskök, békák, szentjánosbogarak és a metronómok viselkedését (tapsolás/felvillanás/hangkibocsátás/kilengés üteme) is befolyásolja a rendszer többi elemének állapota. Míg a taps esetében a kölcsönhatás hallás útján valósul meg, addig a metronómoknál a csatolás a közös felfüggesztés által, mechanikai úton jön létre. Fontos megjegyezni, hogy a fenti példák esetében a kölcsönhatás globális, vagyis mindenki mindenkivel csatolt. Ezt a tapsoló tömeg esetén úgy lehet megfogalmazni, hogy mindenki tapsolását halljuk és figyeljük, még akkor is, ha az emberi fül nem képes külön-külön feldolgozni őket.
Létezhet azonban másféle csatolási forma is, ahol a kölcsönhatás erőssége gyorsan csökken a távolsággal, így csak a közvetlen környezetünk állapotát ismerjük. Ilyen esetben lokális csatolásról beszélünk. A lokális kölcsönhatásra gyakori példa a mexikói hullám, amikor a stadionokban a szurkolók hullámszerűen, egymást követve ugranak fel székeikből.
Ezen jelenségek tanulmányozására célszerű egyszerű elméleti modelleket használni. Ilyen modell a klasszikus Kuramoto modell, ahol minden egyedet egy oszcillátor, más néven rotátor helyettesít, melyekkel egyszerűen szimulálhatóak az időben periodikus kollektív viselkedésformák. A lokális kölcsönhatás legegyszerűbben úgy valósítható meg, hogy a rotátorokat gyűrű alakban helyezzük el, mindegyiket a két első szomszédjához csatolva. Az így kapott rendszerben a mexikói hullámhoz hasonló, dinamikusan stabil állapotok figyelhetőek meg. Ezekben az állapotokban a szomszédok közötti fáziskülönbségek időben állandóak. Mivel a gyűrű zárt, a hullámoknak is záródniuk kell, így csak jól meghatározott fáziskülönbségek lehetségesek. A megengedett állapotok száma tehát véges és ezekből csak néhány lesz időben stabil.
A dinamikusan stabil állapotok feltérképezésén kívül egy érdekes feladat az, hogy előre lehessen jelezni, hogy a rendszer végül melyiket választja ki ezek közül. A kutatók kétféle módszert is javasolnak, amelyekkel véltelenszerű kezdeti állapotokból kiindulva kellő pontossággal megjósolhatóak a kialakuló mintázatok.
A kutatás eredményeiről bővebben a Communcations in Nonlinear Science and Numerical Simulation folyóiratban (Web of Science, D1 besorolású) lehet olvasni [1], illetve megtekinthető a szerzők által készített videóabsztrakt is.