A KAB hírei

í–sztöndí­jlehetőség tehetséges diákoknak

A Collegium Talentum az EDUTUS Főiskola (korábbi Modern üzleti Tudományok Főiskolája) tehetséggondozó programja, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával 2010-ben jött létre, és 2011-től már 40 határon túli magyar hallgatót támogat mesteri vagy doktori tanulmányai folytatásában, önálló kutatómunkájának kibontakoztatásában.

A Collegium Talentum küldetése a határon túli magyar nemzetközösség számára egy magyar tudományos és társadalmi elit réteg létrehozásának támogatása. A cél a határon túli 30 ezer magyar egyetemista közül évente felkarolni a 30 legtehetségesebbet és 3 éven keresztül egy nemzetközi szintű képzésben részesíteni őket. A Collegium Talentum keretében az ösztöndíjasoknak meg lesz a lehetőségük a magas szintű felsőfokú képzettség elérésére, akik a későbbiekben a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás oktatói, kutatói, tanárai lehetnek. Ezt a célt a Collegium Talentum évi 2000 Euró ösztöndíjjal, tutorok (magántanárok) biztosításával, közös képzési programokkal, szakkönyvek beszerzésével, konferencia részvételek és publikációs lehetőségek támogatásával, neves európai egyetemeken folytatott tanulmányok vagy kutatómunka segítésével kívánja elérni.

A Collegium Talentum 2012-ben is felvételt hirdet, és tevékenységét újabb határon túli hallgatók felvételével, a támogatott tehetséges fiatalok számának bővítésével folytatja. A legnagyobb kihívás számunkra, hogy a felvételi pályázat kiírása a lehető legszélesebb körökbe eljusson.

A Collegium Talentum a megfelelő igény esetén, az alábbi helyszíneken és időpontokon tart bemutatkozó és tájékoztató előadásokat:

Szlovákia, Nitra, Konstantin Filozófus Egyetem, 2012.március 30.

Szlovákia, Nitra, Mezőgazdasági Egyetem, 2012. április 2.

Szlovákia, Pozsony, Comenius Egyetem, 2012. április 2.

Szlovákia, Pozsony, Közgazdasági Egyetem, 2012. április 2.

Szlovákia, Komárom, Selye János Egyetem, 2012. április 4.

Szlovákia, Kassa, Safárik Egyetem, 2012. április 5.

Szlovákia, Kassa, Műszaki Egyetem, 2012. április 10.

Szlovákia, Beszterce Bánya, Bél Mátyás Egyetem 2012. április 10.

Szerbia, Szabadka, Műszaki Szakfőiskola, 2012. április 12.

Szerbia, Szabadka, újvidéki Egyetem, 2012. április 13.

Szerbia, Belgrád, Belgrádi Egyetem, 201. április 16.

Románia, Nagyvárad, Partiumi keresztény egyetem, 2012. április 17.

Románia, Székelyudvarhely, Edutus Főiskola, 2012. április 18.

Románia, Marosvásárhely, Színművészeti Egyetem, 2012. április 19.

Románia, Marosvásárhely, Orvostudományi és gyógyszerészeti Egyetem,

2012. április 19.

Magyarország, Tatabánya, Edutus Főiskola, 2012. április 20.

Ukrajna, Ungvár, Ungvári Nemzeti Egyetem, 2012. április 23.

Ukrajna, Beregszász, II.Rákoczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2012. április 24.

További információk:

Collegium Talentum

www.collegiumtalentum.com

collegiumtalentum@mutf.hu

+36705095240