A KAB hírei

Tájékoztató az erdélyi magyar felsőoktatás elemzéséről, lehetséges stratégiájáról

 

Tájékoztató

az erdélyi magyar felsőoktatás elemzéséről, lehetséges stratégiájáról

 

Az Akadémia egy évvel korábbi határozata alapján, 2007. szept. 28-án alakult meg az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága. Feladata, hogy lehetőség szerint integrálja, szakbizottságaiban összefogja a Romániában területileg és az intézmények tekintetében nagy szétszórtságban élő, több mint 500 fős köztestületi tagságot, feladata továbbá, mint Szervezeti és működési szabályzata meghatározza:  “… a tudományos kutatás, a felsőfokú képzés és a tudományos képzés, illetve a fejlesztési stratégiák véleményezése, … a tudás presztízsének növelése és a tudományos eredmények színvonalas népszerűsítése; a romániai magyar tudományos közösségen belüli szakmai és személyi kapcsolatok erősítése ...”

Abból a közvetlen tapasztalatból kiindulva, hogy noha az évek során két olyan testület és háttérintézmény is alakult, amelynek az lett volna a feladata, hogy összehangolja a magyar nyelvű felsőoktatási intézmények működését és fejlesztését Romániában, ez nem valósult meg, ezek az intézmények részévé és szereplőivé váltak egy kaotikus felsőoktatási piacnak. Sőt 2006 után még a kolozsvári egyetemen is a magyar nyelven oktató intézményi szegmentumok szétesése következett be. Ilyen körülmények között a KAB első feladatának azt tekintette, hogy fórumot teremtsen a kapcsolatteremtésre, a kölcsönös tájékoztatásra. Ezt a célt szolgálta a felsőoktatási intézményvezetők első fóruma, 2008. szept. 18-án. Ezen az eszmecserén általános volt az a vélemény, hogy rendszeressé kell tenni a fórumot legalább egyszer az év folyamán, tanévkezdés előtt (2009-ben szintén szept. 18-án volt). Mivel mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt két évtizedben a cselekvési lehetőséggel, a szabadsággal a felsőoktatás területén sem járt együtt kellő felelősség és meggondoltság, az a szándék is körvonalazódott, hogy a KAB hozzon létre egy olyan testületet erdélyi és magyarországi személyiségekből, amely a felsőoktatásban és a tudományos képzésben az általános közösségi érdekeket és az elengedhetetlen szakmai igényeket mérceként megfogalmazza és képviseli a személyes, a helyi, a szűk intézményi érdekek, a felekezeti vagy a politikai elkötelezettségek fölött. úgy gondoltuk, és szeretnénk, ha nem csalatkoznánk reményeinkben, hogy egy ilyen testület a maga viszonylagos függetlenségével, személyiségeinek és az Akadémiának ráruházott tekintélyével részben pótolhatja az autoritáshiányt, ill. a hasonló feladatokat ellátó, közjogi státusú testület hiányát. és ha döntéseinek, véleményének nem is lesz kötelező jellege, nagyobb felelősségre és körültekintésre birhatja mindazokat a szereplőket Romániában és Magyarországon, akik befolyással vannak, befolyással lehetnek a felsőoktatás működésére, további fejlesztésére.

A munka egy szakértői csoportban folyik. Ez a szakértői csoport, amelynek két erdélyi és két budapesti tagja van, számba veszi a magyar nyelvű felsőoktatás demográfiai és oktatáspolitikai hátterét, a szak- és tannyelvválasztás jelenlegi arányait és irányait, a munkaerő piac várható igényeit, felméri a jelenlegi intézmények helyzetét, szakkínálatát, oktatói állományát, viszonyát a romániai felsőoktatás egészéhez, és azt, hogy miként kapcsolódik, hogyan viszonyul ez a felsőoktatási szegmentum a Kárpát-medencei magyar felsőoktatáshoz (a magyarországihoz) és az uniós térség egészéhez. Ilyen előmunkálatok és egy több körös egyeztetési folyamat eredményeként juthatunk el az alapelvek rögzítéséhez, alapvető ajánlások és vélemények megfogalmazásához. Ezeket a már említett, kellő tekintéllyel, autoritással rendelkező testületnek kell elfogadnia. A testület magyarországi tagjai: Berényi Dénes, Görömbei András, Kozma Tamás és Vizi E. Szilveszter, Romániából: Benedek József, Dávid László, Salat Levente, Szilágyi Pál, valamint a KAB öt fős elnöksége.[1]

A magyar nyelvű intézményesülés keretei, az intézmények státusa, helyzete nagy vonalakban ismert. Folyamatos volt az előrelépés, látványos és elismerésre méltó az intézményépítés. Ennek ellenére látnunk kell, hogy:

        20 év alatt egyetlen olyan miniszteri, kormány- vagy ennél is magasabb szintű lényeges politikai döntés sem született Romániában, amely önálló intézményben, állami kötségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar nyelvű felsőoktatásnak, holott minden korábbi korlátozás, leépítés, beolvasztás politikai döntés következménye volt.

        Egyetlen intézményt sem sikerült – ahogy kívánatos lett volna: az uniós csatlakozás és a bolognai rendszer bevezetése előtt – jogilag és költségvetési szempontból stabilizálni, viszonylag függetlenné tenni; a kolozsvári egyetem sem kivétel: az ott folyó magyar nyelvű oktatásnak továbbra sincs megfelelő intézményi kerete, még belső szabályzata sem, a szakok jelentős része nem rendelkezik önálló akkreditálással.

        Távol állunk még az alapvető célok elérésétől. Ezeket a célokat a következőkben lehet összefoglalni: 1. legyen biztosítva minden fiatal számára a tannyelvválasztás és a szakválasztás együttes lehetősége és szabadsága, 2. a magyar fiatalok ugyanolyan arányban részesülhessenek képzésben a Bolognai rendszer mindhárom szintjén, mint a többségiek; 3. szűnjön meg minden korlátozás, hátrányos megkülönböztetés, intézményi és intézményen belüli alárendeltség, kiszolgáltatottság.

 

A szakértői csoport és más felmérések adatai és megállapításai szerint:

        Egyelőre nem változott ugyan a demográfia negatív iránya, 2008-ban mégis közel 50%-kal többen érettségiztek magyar nyelven, mint az előző években: korábban stabilan hozzávetőleg 6000-en, 2008-ban és 2009-ben 9000-en. Nőtt tehát az érettségizők száma, folyamatosan csökkent viszont a tudásszint, és ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elmúlt két évtizedben – noha intézményileg kiépült, és a felsőoktatás szintjére került – a magyarországinál is jóval mélyebb pontra jutott a pedagógusképzés (ennek bázisintézménye továbbra is a kolozsvári egyetem).

        Az érettségizők örvendetesen megnövekedett számához viszonyítva alig emelkedett a magyar nyelvű felsőktatásba jelentkezők száma, és előreláthatólag nem is fog mindaddig, amíg 1. jogi, pénzügyi, belső intézményi és szakmai tekintetben nem stabilizálódik a magyar nyelvű felsőoktatás helyzete, 2. nem bővül a felsőoktatás szakválasztéka, 3. nem lesz színvonalában is versenyképes.

        A magyar nyelvű felsőoktatás a romániai szakválasztéknak csak alig több mint egyharmadát biztosítja, nagyon egyoldalúan, sok párhuzamos képzéssel, több olyan divatszakkal, amelynek most konjunktúrája van, de sem egzisztenciálisan, sem a társadalmi pozíció tekintetében nem nyújt kellő garanciát. Hiányzik a műszaki szakok jelentős része, szinte teljesen az agrárképzés, az erdőmérnöki, a jogi. Akárcsak Magyarországon: kevesen jelentkeznek műszaki és természettudományi szakokra.

        Az érettségiző fiatalnak választania kell, mit részesít előnyben: a szakmát vagy a tannyelvet. Természetesnek, sőt örvendetesnek kell tekinteni, hogy a szakma válik fontosabbá, ha a rendszer korlátai miatt nem lehet egyszerre biztosítani mindkét opció szabadságát: műszaki, mezőgazdasági szakokra jelentkeznek egyre nagyobb számban, és ezek hiányoznak a magyar nyelvű felsőoktatásból.

        A mai intézményi konkurencia jórészt abban merül ki, hogy melyik intézmény biztosítja olcsóbban a diplomához jutást, melyik kevésbé igényes követelményeiben, melyik van közelebb a hallgató lakhelyéhez. Nagyon sok szakon, pedagógusképzésben és egyebekben is, igénytelen távoktatással otthon is diplomát lehet szerezni, akár magyar, akár román nyelven. Az egyetemjárás a középkorban és a kora újkorban még azt jelentette, hogy távoli híres egyetemekre mentek el tanulni Erdélyből, ma hovatovább azt jelenti, hogy az egyetemek járnak a hallgatók lakhelyére, sokszor csak azért, hogy árusítsák diplomáikat.

A magyar intézmények pedig – miközben kénytelenek alkalmazkodni ehhez a “feketepiachoz” – arra kényszerülnek, hogy a mindig bizonytalan pénzforrásokért versengjenek: egyiknek sincs stabil, kiszámítható költségvetése (a kolozsvári állami egyetem magyar oktatásának sem).

        A tömeges és párhuzamos képzés máris érezhető túlképzést eredményezett több szakon. Emiatt nem csak a mostani válság számlájára lehet írni, hogy ijesztően megnőtt a diplomás munkanélküliek száma: jan. közepén Szilágyban, egy kis megyében, 700 regisztrált diplomás munkanélküli volt és egyetlen állásajánlat, egy építészmérnöki. (Nem tudni, milyen ennek az etnikai megoszlása.). Ebben is van némi hasonlóság az erdélyi és a magyarországi helyzet között.

        Több jel mutat arra, hogy noha a magyar nyelvű felsőoktatás kiépítése csak félúton van, az egyetemi expanzió időszaka véget ért, létszám tekintetében inkább regresszió várható: oktatási keretek, státuszok befagyasztása, leépítése. Munkanélküli PhD-ésok is vannak, miközben a doktori képzés is tömegesedik, csökken a színvonala. A legutóbbi időkig a legtöbb tanár, oktatásvezető azt vártam, mikor jelenik meg egy-egy tehetséges hallgató, végzős, hogy támogassa, státuszt, egzisztenciát biztosítson számára. Most lassan félni kell attól, hogy föltűnik egy-egy ilyen fiatal.

 

Meggyőződésünk, hogy a magyar nyelvű felsőoktatás helyzete lényegesen javítható volna, belső negatív jelenségei és fejleményei lényegesen enyhíthetők lennének:

        ha az intézmények, az intézmények vezetői legalább saját hatáskörükben belátással lennének a közösségi és a szakmai érdekekre;

        ha folyamatos összehangolással, fontos alapelvek elfogadásával hatékonyabbá tennék a működést és megalapozottá a fejlesztést;

        ha legalább a Kárpát-medence uniós térségében átfogóbb szinten is megvalósulna az összehangolás, hiszen ma egyre nagyobb számban tanulnak a romániai magyar intézményekben magyarországi hallgatók: vannak, akiket az ottani tanszékek, szakok jó értelemben vonzanak, és vannak, akik olcsóbban, kevesebb pénz- és szellemi tőke befektetésével csupán diplomát akarnak szerezni. úgy gondolom, ennek a helyzetnek az elemzésében a magyarországi akadémiai és felsőoktatási vezető testületek is közvetlenül érdekeltek.

 

Mem szóltunk arról, ami a legfontosabb volna, és ami a nagypolitika, az oktatáspolitika, az érdekvédelem hatásköre: határozott politikai döntéssel kell végre rendezni az állami felsőoktatás intézményi helyzetét: önálló intézménnyel, viszonylag független intézményi struktúrával és stabil költségvetési kerettel.

 

                                                                        Péntek János

 

                                    Debreceni Egyetemi Fórum, 2010. február 6.



[1] Ez a tájékoztatás kapcsolódik ugyan az eddig végzett munkához, arról szól, a benne megfogalmazott vélemény azonban még nem egyeztetett álláspontot tükröz: ez a Debreceni Egyetemi Fórum által tájékoztatásra felkért KAB-elnök személyes véleménye.

 

 

Tájékoztató

az erdélyi magyar felsőoktatás elemzéséről, lehetséges stratégiájáról

 

Az Akadémia egy évvel korábbi határozata alapján, 2007. szept. 28-án alakult meg az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága. Feladata, hogy lehetőség szerint integrálja, szakbizottságaiban összefogja a Romániában területileg és az intézmények tekintetében nagy szétszórtságban élő, több mint 500 fős köztestületi tagságot, feladata továbbá, mint Szervezeti és működési szabályzata meghatározza:  “… a tudományos kutatás, a felsőfokú képzés és a tudományos képzés, illetve a fejlesztési stratégiák véleményezése, … a tudás presztízsének növelése és a tudományos eredmények színvonalas népszerűsítése; a romániai magyar tudományos közösségen belüli szakmai és személyi kapcsolatok erősítése ...”

Abból a közvetlen tapasztalatból kiindulva, hogy noha az évek során két olyan testület és háttérintézmény is alakult, amelynek az lett volna a feladata, hogy összehangolja a magyar nyelvű felsőoktatási intézmények működését és fejlesztését Romániában, ez nem valósult meg, ezek az intézmények részévé és szereplőivé váltak egy kaotikus felsőoktatási piacnak. Sőt 2006 után még a kolozsvári egyetemen is a magyar nyelven oktató intézményi szegmentumok szétesése következett be. Ilyen körülmények között a KAB első feladatának azt tekintette, hogy fórumot teremtsen a kapcsolatteremtésre, a kölcsönös tájékoztatásra. Ezt a célt szolgálta a felsőoktatási intézményvezetők első fóruma, 2008. szept. 18-án. Ezen az eszmecserén általános volt az a vélemény, hogy rendszeressé kell tenni a fórumot legalább egyszer az év folyamán, tanévkezdés előtt (2009-ben szintén szept. 18-án volt). Mivel mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt két évtizedben a cselekvési lehetőséggel, a szabadsággal a felsőoktatás területén sem járt együtt kellő felelősség és meggondoltság, az a szándék is körvonalazódott, hogy a KAB hozzon létre egy olyan testületet erdélyi és magyarországi személyiségekből, amely a felsőoktatásban és a tudományos képzésben az általános közösségi érdekeket és az elengedhetetlen szakmai igényeket mérceként megfogalmazza és képviseli a személyes, a helyi, a szűk intézményi érdekek, a felekezeti vagy a politikai elkötelezettségek fölött. úgy gondoltuk, és szeretnénk, ha nem csalatkoznánk reményeinkben, hogy egy ilyen testület a maga viszonylagos függetlenségével, személyiségeinek és az Akadémiának ráruházott tekintélyével részben pótolhatja az autoritáshiányt, ill. a hasonló feladatokat ellátó, közjogi státusú testület hiányát. és ha döntéseinek, véleményének nem is lesz kötelező jellege, nagyobb felelősségre és körültekintésre birhatja mindazokat a szereplőket Romániában és Magyarországon, akik befolyással vannak, befolyással lehetnek a felsőoktatás működésére, további fejlesztésére.

A munka egy szakértői csoportban folyik. Ez a szakértői csoport, amelynek két erdélyi és két budapesti tagja van, számba veszi a magyar nyelvű felsőoktatás demográfiai és oktatáspolitikai hátterét, a szak- és tannyelvválasztás jelenlegi arányait és irányait, a munkaerő piac várható igényeit, felméri a jelenlegi intézmények helyzetét, szakkínálatát, oktatói állományát, viszonyát a romániai felsőoktatás egészéhez, és azt, hogy miként kapcsolódik, hogyan viszonyul ez a felsőoktatási szegmentum a Kárpát-medencei magyar felsőoktatáshoz (a magyarországihoz) és az uniós térség egészéhez. Ilyen előmunkálatok és egy több körös egyeztetési folyamat eredményeként juthatunk el az alapelvek rögzítéséhez, alapvető ajánlások és vélemények megfogalmazásához. Ezeket a már említett, kellő tekintéllyel, autoritással rendelkező testületnek kell elfogadnia. A testület magyarországi tagjai: Berényi Dénes, Görömbei András, Kozma Tamás és Vizi E. Szilveszter, Romániából: Benedek József, Dávid László, Salat Levente, Szilágyi Pál, valamint a KAB öt fős elnöksége.[1]

A magyar nyelvű intézményesülés keretei, az intézmények státusa, helyzete nagy vonalakban ismert. Folyamatos volt az előrelépés, látványos és elismerésre méltó az intézményépítés. Ennek ellenére látnunk kell, hogy:

        20 év alatt egyetlen olyan miniszteri, kormány- vagy ennél is magasabb szintű lényeges politikai döntés sem született Romániában, amely önálló intézményben, állami kötségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar nyelvű felsőoktatásnak, holott minden korábbi korlátozás, leépítés, beolvasztás politikai döntés következménye volt.

        Egyetlen intézményt sem sikerült – ahogy kívánatos lett volna: az uniós csatlakozás és a bolognai rendszer bevezetése előtt – jogilag és költségvetési szempontból stabilizálni, viszonylag függetlenné tenni; a kolozsvári egyetem sem kivétel: az ott folyó magyar nyelvű oktatásnak továbbra sincs megfelelő intézményi kerete, még belső szabályzata sem, a szakok jelentős része nem rendelkezik önálló akkreditálással.

        Távol állunk még az alapvető célok elérésétől. Ezeket a célokat a következőkben lehet összefoglalni: 1. legyen biztosítva minden fiatal számára a tannyelvválasztás és a szakválasztás együttes lehetősége és szabadsága, 2. a magyar fiatalok ugyanolyan arányban részesülhessenek képzésben a Bolognai rendszer mindhárom szintjén, mint a többségiek; 3. szűnjön meg minden korlátozás, hátrányos megkülönböztetés, intézményi és intézményen belüli alárendeltség, kiszolgáltatottság.

 

A szakértői csoport és más felmérések adatai és megállapításai szerint:

        Egyelőre nem változott ugyan a demográfia negatív iránya, 2008-ban mégis közel 50%-kal többen érettségiztek magyar nyelven, mint az előző években: korábban stabilan hozzávetőleg 6000-en, 2008-ban és 2009-ben 9000-en. Nőtt tehát az érettségizők száma, folyamatosan csökkent viszont a tudásszint, és ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elmúlt két évtizedben – noha intézményileg kiépült, és a felsőoktatás szintjére került – a magyarországinál is jóval mélyebb pontra jutott a pedagógusképzés (ennek bázisintézménye továbbra is a kolozsvári egyetem).

        Az érettségizők örvendetesen megnövekedett számához viszonyítva alig emelkedett a magyar nyelvű felsőktatásba jelentkezők száma, és előreláthatólag nem is fog mindaddig, amíg 1. jogi, pénzügyi, belső intézményi és szakmai tekintetben nem stabilizálódik a magyar nyelvű felsőoktatás helyzete, 2. nem bővül a felsőoktatás szakválasztéka, 3. nem lesz színvonalában is versenyképes.

        A magyar nyelvű felsőoktatás a romániai szakválasztéknak csak alig több mint egyharmadát biztosítja, nagyon egyoldalúan, sok párhuzamos képzéssel, több olyan divatszakkal, amelynek most konjunktúrája van, de sem egzisztenciálisan, sem a társadalmi pozíció tekintetében nem nyújt kellő garanciát. Hiányzik a műszaki szakok jelentős része, szinte teljesen az agrárképzés, az erdőmérnöki, a jogi. Akárcsak Magyarországon: kevesen jelentkeznek műszaki és természettudományi szakokra.

        Az érettségiző fiatalnak választania kell, mit részesít előnyben: a szakmát vagy a tannyelvet. Természetesnek, sőt örvendetesnek kell tekinteni, hogy a szakma válik fontosabbá, ha a rendszer korlátai miatt nem lehet egyszerre biztosítani mindkét opció szabadságát: műszaki, mezőgazdasági szakokra jelentkeznek egyre nagyobb számban, és ezek hiányoznak a magyar nyelvű felsőoktatásból.

        A mai intézményi konkurencia jórészt abban merül ki, hogy melyik intézmény biztosítja olcsóbban a diplomához jutást, melyik kevésbé igényes követelményeiben, melyik van közelebb a hallgató lakhelyéhez. Nagyon sok szakon, pedagógusképzésben és egyebekben is, igénytelen távoktatással otthon is diplomát lehet szerezni, akár magyar, akár román nyelven. Az egyetemjárás a középkorban és a kora újkorban még azt jelentette, hogy távoli híres egyetemekre mentek el tanulni Erdélyből, ma hovatovább azt jelenti, hogy az egyetemek járnak a hallgatók lakhelyére, sokszor csak azért, hogy árusítsák diplomáikat.

A magyar intézmények pedig – miközben kénytelenek alkalmazkodni ehhez a “feketepiachoz” – arra kényszerülnek, hogy a mindig bizonytalan pénzforrásokért versengjenek: egyiknek sincs stabil, kiszámítható költségvetése (a kolozsvári állami egyetem magyar oktatásának sem).

        A tömeges és párhuzamos képzés máris érezhető túlképzést eredményezett több szakon. Emiatt nem csak a mostani válság számlájára lehet írni, hogy ijesztően megnőtt a diplomás munkanélküliek száma: jan. közepén Szilágyban, egy kis megyében, 700 regisztrált diplomás munkanélküli volt és egyetlen állásajánlat, egy építészmérnöki. (Nem tudni, milyen ennek az etnikai megoszlása.). Ebben is van némi hasonlóság az erdélyi és a magyarországi helyzet között.

        Több jel mutat arra, hogy noha a magyar nyelvű felsőoktatás kiépítése csak félúton van, az egyetemi expanzió időszaka véget ért, létszám tekintetében inkább regresszió várható: oktatási keretek, státuszok befagyasztása, leépítése. Munkanélküli PhD-ésok is vannak, miközben a doktori képzés is tömegesedik, csökken a színvonala. A legutóbbi időkig a legtöbb tanár, oktatásvezető azt vártam, mikor jelenik meg egy-egy tehetséges hallgató, végzős, hogy támogassa, státuszt, egzisztenciát biztosítson számára. Most lassan félni kell attól, hogy föltűnik egy-egy ilyen fiatal.

 

Meggyőződésünk, hogy a magyar nyelvű felsőoktatás helyzete lényegesen javítható volna, belső negatív jelenségei és fejleményei lényegesen enyhíthetők lennének:

        ha az intézmények, az intézmények vezetői legalább saját hatáskörükben belátással lennének a közösségi és a szakmai érdekekre;

        ha folyamatos összehangolással, fontos alapelvek elfogadásával hatékonyabbá tennék a működést és megalapozottá a fejlesztést;

        ha legalább a Kárpát-medence uniós térségében átfogóbb szinten is megvalósulna az összehangolás, hiszen ma egyre nagyobb számban tanulnak a romániai magyar intézményekben magyarországi hallgatók: vannak, akiket az ottani tanszékek, szakok jó értelemben vonzanak, és vannak, akik olcsóbban, kevesebb pénz- és szellemi tőke befektetésével csupán diplomát akarnak szerezni. úgy gondolom, ennek a helyzetnek az elemzésében a magyarországi akadémiai és felsőoktatási vezető testületek is közvetlenül érdekeltek.

 

Mem szóltunk arról, ami a legfontosabb volna, és ami a nagypolitika, az oktatáspolitika, az érdekvédelem hatásköre: határozott politikai döntéssel kell végre rendezni az állami felsőoktatás intézményi helyzetét: önálló intézménnyel, viszonylag független intézményi struktúrával és stabil költségvetési kerettel.

 

                                                                        Péntek János

 

                                    Debreceni Egyetemi Fórum, 2010. február 6.



[1] Ez a tájékoztatás kapcsolódik ugyan az eddig végzett munkához, arról szól, a benne megfogalmazott vélemény azonban még nem egyeztetett álláspontot tükröz: ez a Debreceni Egyetemi Fórum által tájékoztatásra felkért KAB-elnök személyes véleménye.