A KAB hírei

Testületi ülés

2013. június 22-én megtartotta évi rendes testületi ülését a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB), az ülésen az MTA vezetése részéről részt vett Németh Tamás akadémikus, főtitkár. A jelenlevő testületi tagságot Magdó János kolozsvári főkonzul is köszöntötte. A Bethlen Gábor-év alkalmából Kovács András alelnök, akadémikus tartott előadást „Halhatatlanságot láttaték igérni önnönmagának…” A négyszáz éves Bethlen Gábor fejedelemről címmel. Az elnök (Péntek János) tartalmi és a titkárságvezető (Szikszai Mária) pénzügyi beszámolóját követően az ülés bizottságot választott a jövő évi választások előkészítésére.  Döntés született arról is, hogy a KAB-díjak, amelyeket 2012-től évente egyszer ítél oda a testület, ettől az évtől kezdődően Teleki Józsefnek, az MTA első elnökének nevét fogják viselni. A tudományos titkár (Salat Levente) tájékoztatta a testületet annak a munkának az előre haladásáról, amely az erdélyi magyar tudományosság elmúlt tíz évét kívánja bemutatni.