Az MTA romániai testületi és köztestületi tagjainak jelentős publikációi

A 2019-es évvel kezdődően a Kolozsvári Akadémiai Bizottság negyedévente megjelentet egy listát az MTA romániai testületi és köztestületi tagjainak jelentős tudományos publikációiról.

A lista a felhívást követően a szerzők által beküldött publikációkat tartalmazza.

A felhívásban megjelent kritériumok a következők voltak:

  • A természettudományok, élettudományok és műszaki tudományok területén: ISI-jegyzett publikációk.
  • A társadalomtudományok és humán tudományok területén: ISI,  ERIH, ERIH+ és WORLDCAT rendszerben jegyzett publikációk. 

Az itt megjelentetett listában a folyóirat értékelésének megjelölése romániai mérce szerint, az UEFISCDI besorolása alapján készült.

A címre kattintva elérhető a tanulmányok teljes szövege.

Egyes publikációkról rövid tudományismertető is megjelent a KAB honlapján. Ezeket azoknak a szerzőknek a nevére kattintva nézhetik meg, akik elkészítették az ismertetőt.

Aranka Ilea, Oana-Gabriela Vrabie, Anida-Maria Băbțan, Viorel Miclăuş, Flavia Ruxanda, Melinda Sárközi, Lucian Barbu-Tudoran, Voicu Mager, Cristian Berce, Bianca Adina Boșca, Nausica Bianca Petrescu, Oana Cadar, Radu Septimiu Câmpian, Réka Barabás:

Osseointegration of titanium scaffolds manufactured by selective laser melting in rabbit femur defect model

Journal of Materials Science: Materials in Medicine (Q2)

Kristály Sándor:

New geometric aspects of Moser–Trudinger inequalities on Riemannian manifolds: the non-compact case

Journal of Functional Analysis (Q1)

Nagy Emma Zsófia Aletta, Nagy Csaba Levente, Alina Filip, Nagy Katalin, Gál Emese, Tőtős Róbert, Poppe László, Paizs Csaba, Bencze László Csaba:

Exploring the substrate scope of ferulic acid decarboxylase (FDC1) from Saccharomyces cerevisiae

Scientific Reports (Q1)

Orsolya Vincze, Csongor I. Vágási, Péter László Pap, Colin Palmer, Anders Pape Møller:

Wing morphology, flight type and migration distance predict accumulated fuel load in birds

Journal of experimental biology (Q1)

Péter L. Pap, Orsolya Vincze, Csongor I. Vágási, Zsuzsa Salamon, Andrea Pándi, Blanka Bálint, Andreas Nord, Robert L. Nudds, Gergely Osváth:

Vane macrostructure of primary feathers and its adaptations to flight in birds

Biological journal of the Linnean Society (Q3)

Csongor I. Vágási, Orsolya Vincze, Laura Pătraș, Gergely Osváth, Janka Pénzes, Mark F. Haussmann, Zoltán Barta, Péter L. Pap:

Longevity and life history coevolve with oxidative stress in birds

Functional Ecology (Q1)

Magyari-Sáska Zsolt:

Road network based community detection. Case study for an Eastern Region of Austro-Hungarian Monarchy

Geographia Technica

Levente Szász, Béla-Gergely Rácz, Maike Scherrer, Patricia Deflorin:

Disseminative capabilities and manufacturing plant roles in the knowledge network of MNCs

International Journal of Production Economics (Q1)

A kritériumokat illetően a KAB pontosított felhívást tesz közzé a közeljövőben. A továbbiakban annak megfelelően várjuk folyamatosan a jelentős publikációkról való híreket a kab@kab.ro címre.