A Magyar Tudomány Ünnepe
Vissza

A Magyar Tudomány Ünnepe

2023

A KAB Elnöksége által szervezett tudományünnepi rendezvény idei helyszíne Kolozsvár,

az esemény az EME tudománynapi megemlékezéséhez is kapcsolódik. 2023. november 16-án 17 órától a BBTE Aula Magna termében két rangos plenáris előadásra kerül sor.

  

Závodszky Péter biofizikus, az MTA rendes tagja:

Szervezetünk első védvonala - az immunrendszer működése a molekulák szintjén

 

Gyáni Gábor történészprofesszor, az MTA rendes tagja:

A magyar arisztokrácia történeti problémái

 

Minden érdeklődőt várunk az előadásokra!

 

 

 

2023. november 17-én, pénteken 9 órai kezdettel a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az Erdélyi Múzeum-Egyesület és Kolozsvári Akadémiai Bizottság közösen szervezett tudományünnepi megnyitóján köszöntőkre, plenáris előadásokra, majd a KAB 2023. évi tudományos díjainak, illetve az EME Gr. Mikó Imre emlékplakettjeinek átadására kerül sor. Az ünnepélyes megnyitót számos, több intézmény partnerségében szervezett további program követi, melyekről az intézmények weboldalain  (https://eme.ro/mtne2023https://kab.ro/hirek/kabhirek) vagy az alábbi listában lehet tájékozódni.

1. Matematika és Informatika Alkalmazásokkal Konferencia, Kolozsvár, 2023. nov. 16–18. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztálya, KAB Matematikai, informatikai és csillagászati szakbizottsága, Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematikai és Informatikai Intézete, Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság, Sapientia EMTE Kolozsvár közös rendezvénye. A konferenciát minden ősszel megrendezik, magyar nyelven, 60-70 magyarországi és erdélyi, egyetemi és középiskolai tanár részvételével. 2006 óta a Farkas Gyula-emlékérmet is ekkor adják át, évente három olyan erdélyi matematika- vagy informatikatanárnak, aki jelentős szakmai, pedagógiai eredményt ért el.

2. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jakó Zsigmond Kutatóintézete és I., Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudomány Szakosztálya és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága közös szervezésben november 18-án tartja tudományünnepi rendezvényét. Részletek itt.

3. Transzkulturális szempontok külföldieknek szánt magyar irodalomtörténetekben I-II. EME-KAB közös tudománynapi rendezvény, november 17-18. Az első napon zártkörű munkamegbeszélésnek ad otthont a KAB székház (2023. november 17. péntek du.), második napon az EME székházában (2023. november 18. szombat du.) projektbemutató keretében találkoznak a nemzetközi kutatócsoport tagjai. Magyar irodalomtörténészek nemzetközi kutatócsoportja 2019 óta intenzíven együttműködik egy, az MTA Domus által is támogatott kutatás keretében, amelynek a célja külföldieknek szánt magyar irodalomtörténeti kézikönyv megírása. A kézikönyv nemcsak a magyar irodalomtörténetírás kurrens eredményeit kívánja bemutatni, hanem szándéka az aktuális nemzetközi irodalomelméleti megközelítések érvényesítése. A kutatócsoport tudományos tanácskozásokon találkozik rendszeresen, ahol a kutatás egy-egy aktuális résztémájára összpontosít. Az elhangzó és szakmailag megvitatott előadások a tervezett, először román (majd szlovák, lengyel, német stb.) nyelvű irodalomtörténeti kézikönyv fejezeteit képezik majd.

 

Lejárt eseményeink:

1. A Magyar Tudomány Ünnepe, 2023. november 3-5. Temesvár: Bolyai200 - tudományos és művészeti fesztivál.

A KAB 2023. november 3-5. között Bánsági regionális munkabizottsága illetve Elnöksége révén társszervezője a Bolyai200 tudományos és művészeti fesztiválnak, melyre az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Temesváron kerül sor, Bolyai János Temesvárról írt levele keltének 200. évfordulójára emlékezve. Az esemény célja az interdiszciplináris gondolkodás szükségességének kihangsúlyozása, kiemelve a kulturális nevelést, a tehetséggondozás fontosságát, amelyben mind a családnak, mind az oktatási intézményeknek jelentős szerepet kell játszaniuk. Tehát e fesztivál nem egy matematikai-fizikai konferencia, hiszen számos olyan rendezvény kapcsolódik hozzá, amely bemutatja a Bolyaiak széleskörű munkásságát a kertészettől a borászatig, az erdészettől a kemenceépítésig, az irodalomtól a zeneelméletig, a nyelvészettől az „üdvtanig.” Egyúttal remek alkalom több kiváló Bolyai kutatóról való megemlékezésre is, valamint annak az útnak a kijelölésére, ami a megkezdett kutatómunka folytatásáról szól. A program tudományos konferencia mellett többek között workshopot, könyvbemutatót, alkotóműhelyt, koncerteket tartalmaz, Temesváron több helyszínen és több szervezet együttműködésével.

Bővebben: https://bolyai200.temesvaros.ro

 

2. A kétévente megrendezett International Conference on Economics and Business Management a hagyományok szerint idén is a KAB és EME társszervezésében kerül sorra, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként, november 10-én kerül sor, az információk itt elérhetők.

3. A KAB Gyógyszerésztudományi Szakbizottsága az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályával közösen szimpóziumot szervez november 10-11-én, melynek témája a magyar gyógyszerészképzés 75 éves fennállása Erdélyben. A rendezvény címe: Hetvenöt éves a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés. Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Stúdió Színház (Köteles Sámuel utca 6.)

4. Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályával közös szervezésben készül a KAB Orvostudományi szakbizottsága az MTNE rendezvényhez is évek óta kapcsolódó Erdélyi Orvosnapok megtartására Csíkszeredában november 10-11. között. A teljes programért az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály oldalát érdemes követni. 

5. 2023. november 10-én megszervezésre kerül a Partiumi Magyar Tudomány Napja és a VI. Partium-konferencia. Az idei tudománynapi konferencia fő témaköre demográfiai jellegű. Ennek apropója, hogy az elmúlt években került sor az EU területén a népszámlálásokra és ezeknek az első eredményei napjainkra váltak elérhetővé, kutathatóvá. A legfrissebb adatok alapján feltérképezhetők az aktuális társadalmi folyamatok, migrációs irányok, a KKE-i országok szakpolitikáinak eredményei és nem utolsó sorban a kurrens (egészségügyi, geopolitikai) válságok hatásai. A konferencia másik fő témája történeti–földrajzi jellegű és a társadalmi/demográfiai/közigazgatási folyamatok történelmi gyökerének vizsgálatát is fő célul tűzi ki. A 2023. november 10-i konferenciánkon alapvetően azt a kérdést tesszük fel, hogy mire számíthatunk a tágabb (Kelet-Közép-Európa) és a szűkebb régiónkban, milyen társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok várhatók a jelenkori válság-időszakban? Bővebben itt.